Gazdaság

MNB: lassan csökken a hitel-állomány

A háztartási devizahitelek állománya csak lassan csökken, emiatt a pénzügyi rendszer sérülékenysége csak fokozatosan mérséklődik- olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legutóbbi, pénzügyi stabilitásról készített jelentésében.

A háztartások hitelállományán belül a devizakölcsönök részaránya jelenleg 70 százalék körül mozog – áll az elemzésben.

A jelentés összeállítói szerint a fennálló devizahitel-állomány az átlagosan 13-14 év hátralévő futamidővel rendelkező jelzáloghitelek magas aránya miatt csak igen lassú ütemben épülhet le.

“Amennyiben a továbbiakban egyáltalán nem kerülne sor új devizahitelek kihelyezésére, úgy közelítő becsléseink alapján a fennálló devizahitel-állomány 2011 végéig mintegy 13 százalékkal csökkenne, majd a rövidebb lejáratú ügyletek kifutása miatt az állománycsökkenés lassulna” – vélik a jegybanki szakértők.

A devizahitel-állomány leépítése ugyanakkor ezen devizakölcsönök forintalapú hitelekre való átváltásával is megvalósítható lenne. Ehhez az új forintalapú hitel havi törlesztő összegének alacsonyabbnak kellene lennie a korábbi, devizaalapú törlesztésnél, vagy a megszűnő árfolyamkockázat miatt csak kismértékben lehetne magasabb.

A jelentés alapján a forintra történő átváltás a jelenlegi, már kedvezőbb kamatkondíciójú forinthitelekkel számolva a törlesztő részlet 20-25 százalékos növekedését okozná, ami nyilvánvalóan nem ösztönzi a háztartásokat a kölcsönök átváltására.

A munkaerőpiac alakulása a GDP emelkedését csak késleltetve követi, így a jegybank várakozásai szerint csupán 2011-től javul majd a foglalkoztatás, ennek következtében a háztartások fogyasztása és hitelkereslete csak lassan bővül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik