Bár még a választások előtt nem sokkal vezető anyag címeként olvashattuk egy ismert internetes médiumban, hogy „Fidesz-kétharmadnál 250 forint lehet az euró”, egyelőre úgy tűnik, a 270-es szint körüli forint vált valóra. Hogy éppen milyen szinten mozog a forint a választások után, az nemzetközi hatásoktól is függ majd – írta az fn.hu szintén a választások előtt.
A nemzetközi hatások pedig kedvezőtlenek, a görög adósságválság legújabb fejleménye, Görögország leminősítése kapcsán elromlott a befektetők hangulata, szabadulni igyekeznek a kockázatos eszközöktől. Elsősorban persze a görög kötvényektől, de az olyan kevésbé kockázatos eszközöktől is, mint a forint.
A 270-es szint persze akár még kedvezőbb is lehet a magyar gazdaság szempontjából, mint a 250-es, kérdés, hogy a forint megáll-e itt. Török Zoltán, a Raiffeisen elemzője szerint igen, nagyon rövid távon akár még vissza is erősödhet 270 alá, de néhány hónapos távlatban a 270-280 közötti sáv tűnik az elemző szerint reálisnak. A bank elemzője trendfordulóra nem, inkább csak elromló hangulatra, korrekcióra számít.
Nagyobb változásra számít viszont Heim Péter közgazdász, egykor alapkezelő-vezérigazgató. Most szakadhat vége a tőkepiaci ralinak, és a megalapozatlanul erős forint időszakának – mondta a makroközgazdász az fn.hu-nak a görög válság fejleményeire reagálva.
minősítve
Bár az fn.hu által megkérdezett elemzők egyetértettek abban, hogy a Standard & Poor’s a hitelminősítőktől megszokott módon nagy késéssel követi le valóság eseményeit, ám mégis sok befektetőnek iránymutató az ajánlása.
Bizonyos nagy alapoknak szabadulniuk kellett az agresszív leminősítés miatt a görög kötvényektől.
A szakértő szerint teljesen nyilvánvaló, hogy a görög állam csődbe fog menni, hiszen olyan mértékű költségvetési kiigazításra lenne szüksége, amelyre példát még nem látott. Portugália leminősítése előrevetíti, hogy hasonló gondok megjelennek egész dél-Európában, s ezek a gondok egyre inkább a befektetők homlokterébe kerülnek. Ezért a megszokottnál sokkal gyengébb forintra kell felkészülnünk Heim Péter szerint. A szakértő megjegyezte: nem is lenne nagy baj, egy 280 forint fölötti forintszintet sem tartana rossznak a magyar gazdaság érdekében.
A trendfordulót lehetetlen előre megmondani, az mindig utólag derül ki – mondta az fn.hu-nak Sarkadi Szabó Kornél, a Cashline vezető elemzője.
Bár a Cashline viziója szerint is a különböző – tőkepiaci, nyersanyagpiaci, stb, – buborékok ki fognak pattanni előbb-utóbb, az elemző szerint nem megjósolható, mikor fognak az elrugaszkodott árazások összeomlani (ami természetesen a BUX-ot, és a forintot is érinteni fogja.) Elképzelhető, hogy akár valóban most érkezett el a trendforduló, de lehet, hogy csak egy későbbi időpontban jön el, de kétségtelenül be fog következni – mondta az elemző.
