Gazdaság

Januárban gyorsult az euróövezeti infláció

Az euróövezet tagországaiban a várakozásoknak megfelelően kissé gyorsult az infláció januárban, a decemberi kiskereskedelmi forgalom viszont a várakozásokat meghaladó mértékben nőtt.

Az Európai Unió statisztikai hivatalának első becslése szerint januárban 2,4 százalékkal nőttek az árak az euróövezet tagországaiban az egy évvel korábbihoz képest, míg decemberben 2,2 százalékos volt a 12 havi drágulás.

A kiskereskedelmi forgalom a vártnál jobban nőtt az euróövezetben tavaly decemberben: 0,1 százalékkal novemberhez, és 0,8 százalékkal az egy évvel korábbihoz képest, miközben elemzők 0,5 százalékos 12 havi emelkedésre számítottak.

Január az első hónap tavaly szeptember óta, amikor növekedett az infláció: akkor 2,6 százalékra nőtt a drágulás üteme az augusztusi 2,2 százalékról, utána azonban folyamatosan mérséklődött az ütem egészen idén januárig. Az Eurostat egyelőre nem adott magyarázatot arra, hogy miért emelkedtek az árak januárban, részletes információt február 28-án tesz közzé a hivatal.

Az infláció növekedése elemzők szerint ismét előtérbe állítja a kamatemelés kérdését. Bár az Európai Központi Bank (EKB) csütörtöki kamatértekezletén a várakozásnak megfelelően változatlanul, 2,25 százalékon hagyta az irányadó, kéthetes refinanszírozási kamatminimumát, de olyan jelzéseket adott, hogy készen áll a további emelésre, ha a gazdaság élénkülésével együtt növekszik az inflációs nyomás. Elemzők arra számítanak, hogy a következő, március eleji értekezleten 25 bázisponttal 2,5 százalékra emeli az irányadó kamatot az EKB, s még egy-két emelés után a kamatszint az év végére el fogja érni a 3 százalékot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik