Belföld

Az írott sajtót nem ellenőrizheti a médiatanács

A kiegyensúlyozott, objektív tájékoztatás követelménye kizárólag a televíziók és a rádiók hír- és közéleti műsoraira vonatkozik.

A médiatanács szóvivői irodája a szocialisták sajtótájékoztatójára reagálva kiemelte, hogy a médiatanács az új törvény alapján csak július 1-jétől vizsgálhat majd írott sajtótermékekben megjelent tartalmakat, és csak olyan fontos alapjogokra vonatkozóan, mint az emberi méltóság tiszteletben tartása, a gyűlöletkeltés tilalma vagy a kiskorúak védelme.

A médiatanács a törvény írott sajtóra vonatkozó szakaszainak életbelépése után sem ellenőrizheti majd a sajtótermékek tartalmát a kiegyensúlyozottság szempontjából – emelték ki a közleményben.

“A médiatanács továbbra is elkötelezett a sajtó- és a véleménynyilvánítás szabadságának alkotmányos alapértékei mellett, és a hatáskörébe tartozó ügyekben mindent megtesz azok érvényre juttatásáért” – zárul a reagálás.

Molnár Zsolt, az MSZP fővárosi szervezetének ügyvezető alelnöke pénteki sajtótájékoztatóján azonnali vizsgálat elrendelésére kérte fel a médiahatóság elnökét a fővárosi önkormányzati lapok ügyében. A politikus a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság épülete előtt azt mondta, hogy a Fidesz a kerületi önkormányzati lapokat “propagandaújságokká zülleszti” vagy meg is szünteti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik