Életmesék

Két egyetemista lány bukkant fel pár éve rendszeresen a Liszt Ferenc tér egyik kávézójában. A barátnők – rendszerint kockás nadrágban, és kockás füzettel felszerelkezve – könyveltek. A törzsközönség számvitel szigorlatra való felkészülésre gyanakodhatott, ám az ifjú vállalkozók valójában saját cégük – egy félig-meddig játékból indított fordítóiroda – számláival bíbelődtek. Az elképzelés életképesnek bizonyult, s az alapítók egyike, Orbán Kati ma már egy stabil cég ügyvezetője. Noha érettségi után számtalan ötletet dédelgetett, talán soha nem lépett volna a tettek mezejére, ha nincs a Budapesti Corvinus Egyetem kisvállalkozói szakiránya, annak jóvoltából pedig egy mentor és a pályázaton nyert félmilliós útravaló, amelyből az alapítás és az első pár hónap költségeit fedezni lehetett.

Kati esete ritka. Nem mintha nem volna elegendő számú vállalkozó szellemű ifjú titán, ám ahhoz, hogy a saját biznisz tétova gondolata szárba szökkenjen, a felsőoktatási intézmények támogatására és hasznavehető tudásra is szükség volna. Rendszerint ez utóbbi hiányzik.

ELMÉLET ÉS GYAKORLAT. Mert hát miként is zajlik a közgazdászképzés az ezzel foglalkozó hazai, mintegy három tucat felsőoktatási intézményben? Jó néhány elméleti tantárgy bebiflázása után specializálódik a hallgató: marketinges, pénzügyes, számviteles vagy hr-es lesz belőle. A nemzetközi vállalatok divízióinak megfelelő blokkok láttán egyértelmű, hogy a felsőoktatási intézmények elsősorban alkalmazottakat képeznek. Ez azonban önmagában nem volna baj. Egyrészt, mert nem lehet mindenkiből vállalkozó, másrészt a leendő cégalapítóknak sem árthat, ha egy-egy területet mélyebben megismernek. Nehezen védhető azonban, hogy az érintettek kórusban panaszkodnak: nem vállalkozóbarát a gazdasági képzés; a tanultakat szinte lehetetlen a mindennapokban jól használható tudásanyaggá konvertálni. Orbán Katiék például hétről hétre szenvedtek a könyveléstől, és az adóhivatal menetrendszerű felszólításaitól, mindez így volt annak ellenére, hogy papíron, az egyetemi számvitel vizsga által tanúsítottan mérlegképes könyvelők (is) voltak. Hasonló a helyzet a pénzügyi, a marketing és a menedzsment tanokkal is.

„A pénzügyi tervezés és a számvitel alapjait a gazdasági iskolákban végzettek elég jól megtanulták, ám sokszor képtelenek azt a gyakorlatban alkalmazni, s ez a beadott pályázati anyagokban azonnal kiütközik” – tapasztalja Darázs Dóra, a kezdő vállalkozásokat felkaroló Életpálya Alapítvány vezetője, akinek számtalan, az alapítványhoz beküldött üzleti tervet volt módja értékelni. „A hibákat látva mindig az jut eszembe, amikor általános iskolában a matematika szöveges feladatban A és B város távolságát hosszú képletekkel kiszámoltuk, végül pedig két vonallal vadul aláhúztuk, hogy az eredmény mínusz 15” – érzékelteti, milyen mértékig képtelenek a frissen végzettek a való életben hasznosítani a megszerzett tudást. Jellemző még, hogy piackutatással kevesen foglalkoznak, holott sokszor elegendő volna felütni a statisztikai zsebkönyvet, lekérni a helyi önkormányzattól a konkurens vállalkozások listáját, vagy egyszerűen csak szétnézni a környéken. Noha az Életpálya Alapítványnak akadt olyan pályázója, aki pontosan tisztában volt azzal, hogy rajta kívül még hányan tanulnak fodrásznak a faluban, mégsem törődött a nagyszámú konkurenciával. Arra is volt példa, hogy egy kisvárosi lány a cukrászda mellett akart fagyizót nyitni.

Egy hazai egyetem vállalkozási ismeretek tanára szerint lesújtó a gazdasági felsőoktatás állapota. „Egy oklahomai egyetem oktatói körében az elmúlt húsz évben sokkalta nagyobb volt a fluktuáció, mint itthon. Annak ellenére, hogy nálunk közben lezajlott a rendszerváltás, és kialakult a piacgazdaság!” – érzékelteti a mozdulatlanságot a kritikus álláspontja miatt neve elhallgatását kérő szakember. Szerinte egyébként csupán annyit kellene biztosítani, hogy a hallgatók találkozhassanak igazi, „hús-vér” vállalkozókkal. Nem feltétlenül a legnagyobbakkal, hanem fiatal kezdőkkel, akiknek a szájából hitelesen elhangozhat a sikerek, buktatók, elbizonytalanodások, problémamegoldások története. Az „életmesék” mellett fontos volna még a kommunikációs készségek és az önismeret fejlesztése is, tréningek segítségével. Ez az „egyszerű” feladat azonban költséges mulatság. Akkor, amikor az óradíj öt-hatszorosát is eléri egy tanácsadói munkaóra, csak a legelhivatottabbak állnak a katedrára. A rendszerváltás után beszivárgott, esettanulmányokon alapuló módszertan pedig nagy előrelépés ugyan, de még mindig kevéssé valósághű. A szakember a jövőt illetően is pesszimista: „Az egyetemi reformot végigvinni olyan, mint egy temetőt áthelyezni. Nagyon nehéz, és soha nincs hozzá belső támogatás.”

Nyugaton ezzel szemben a vállalkozói szemlélet átadása néhol már az óvodában megkezdődik. Finnországban például az egész kicsik „csokitőzsdéset” játszanak, és az általános iskolában is folytatódik a piacgazdaság szabályainak játékos elsajátítása. A tizenévesek pedig már versengő diákvállalkozásokat indítanak.


JÓZANSÁG. A vállalkozói lét persze nem való mindenkinek. A saját cég irányításával járó felelősség, önállóság sokak számára ijesztő lehet. A szakemberek szerint létezik egy „vállalkozói típus”, aki nyitott, folyamatosan ötleteket vet fel, és képes a kereslet-kínálat viszonylatában gondolkozni. Ám üzleti sikert ő is csak akkor érhet el, ha a kreativitása kitartással párosul és képes rendszerezni az elméleti ismereteket. Darázs Dóra a saját tapasztalatai alapján legfontosabbnak a „józan paraszti észt” tartja. Sok kudarc elkerülhető volna, ha a lelkes cégalapítók előbb végiggondolnák, mibe is fognak. Ha valaki több területhez nem ért, de tisztában van e fogyatékosságával, még lehet sikeres vállalkozó, hiszen felvehet jogászt, könyvelőt. Ám akinek egy fogorvosi rendelő nyitásakor nem jut eszébe, hogy a rendelő szomszédságában parkolóhelyekre is szükség lesz, annak nehéz segíteni. Az Életpálya Alapítványhoz tanácsért, visszatérítendő pénzügyi támogatásért fordulnak leggyakrabban, de tréningeket és pályázatokat is szerveznek. Tíz leendő vállalkozóból ketten-hárman gondolják meg magukat, miután szembesülnek azzal, hogy még kiforratlan vagy éppenséggel piacképtelen az üzleti elképzelés.

KOCKÁZATOK. „A hallgatók negyedéből minden előképzettség nélkül vállalkozó lehet, és ugyanennyien sosem lesznek képesek belevágni. Ötven százalékuk sorsát azonban a tanulmányok határozzák meg” – állítja Szirmai Péter, a Budapesti Corvinus Egyetem Kisvállalkozás-fejlesztési Központjának (KFK) igazgatója. A rendszerváltáskor indult KFK-ban eddig hozzávetőleg 400 hallgató végzett, közülük ma 50-70-re tehető a vállalkozók száma. Manapság az egyetem kisvállalkozói szakiránya csak átlagos népszerűségnek örvend.

Pedig a diákvállalkozók egybehangzó állítása szerint ilyenkor még nincs igazán tétje a dolognak, míg végzett közgazdászként a saját egzisztencia megteremtése és a családalapítás miatt inkább biztonságra vágynak a fiatalok, így nem csoda, ha sokan félnek saját céget indítani. Kérdés, hogy később ki adja majd fel a karriert és a kiszámítható anyagi helyzetet saját üzlet beindításáért.

Benkovics Péter, a Főiskolás és Egyetemista Vállalkozók Országos Szövetségének (FEVOSZ) elnöke szerint a hallgatók is ludasak abban, hogy legtöbbjük számára egy hidegzuhannyal ér fel az első munkahely élménye. Annak ellenére, hogy a kötelező szakmai gyakorlat elvileg elengedhetetlen volna – és külföldön jellemző, hogy hallgatók tömegei mennek el nemzetközi cégekhez, hogy akár fizetés nélkül is gyakorlatot szerezzenek -, itthon ennek máig nem alakult ki a hagyománya. Egyetemistaként vállalkozni azért is hasznos lehet, mert ily módon a gyakorlatban tesztelhető az órákon hallott elméleti anyag. Ha adott az indulótőke – szülői segítség vagy pályázati pénz formájában -, akkor a piacon még viszonylag kockázatmentesen meg lehet méretni a termékötletet. (Nem véletlen, hogy a diákvállalkozások zöme jellemzően alacsony tőkeigényű szolgáltató tevékenység – internetes vállalkozás, ingatlanközvetítés, rendezvényszervezés -, hiszen ezeken „elvileg” nem lehet nagyot bukni.)

Ha a kezdésben nem is nagyon segít a hazai képzés, az első néhány kritikus év után azonban kiderülhet, hogy „valamire” mégiscsak jó a vizsgaidőszakokban száraznak tűnő tananyag. Orbán Kati például annak idején éppen úgy nem tudta mire vélni a vállalati misszió és vízió mibenlétét, mint oly sokan mások. Ügyvezetőként viszont hetente értékeli jól kitalált küldetés-mondatuk jelentőségét, amelynek segítségével a potenciális üzleti partnerek számára könnyen megfogalmazhatja, miben is egyedülálló fordító- és tolmácsirodája a számtalan hasonló profilú cég között. Újabban MBA elvégzésén gondolkozik, mert hasznosnak érezné tapasztalatai birtokában újfent meghallgatni az elméleti hátteret. Nemrég egyébként visszahívták az egyetemre, így az előadás második felében ő mesélt a csikorgó cégindításról. Az óra első részét a padból hallgatta végig, és valósággal itta az előadó szavait. Akkor jött rá, hogy mindaz, amit annak idején tanult, szó szerint igaz, csak az életbe kikerülve már nemigen emlékszik az ember mondjuk a negyedévesen hallgatott Vállalkozások menedzsmentje tantárgy mibenlétére. „Kár, hogy a vizsgán ezeket az ismereteket több pontból álló felsorolás keretében kell visszaadni”- mondja. Mellesleg az idén az ő történetéből is volt zh-kérdés…