Korrupció gyanúját vetette fel Ádám Aurél, a Vesebetegek Országos Szövetségének elnöke az utóbbi hetekben a sajtóban. Azt állította: több beteg transzplantációra várva előre fizetett azért, hogy hamarabb kapjon szervet. A betegszervezet vezetőjének nyilatkozatai a hazai várólista-rendszer visszásságaira irányították a figyelmet (Figyelő, 2006/29. szám). Ádám Aurél azonban lapunknak egy másik furcsaságról is beszámolt. A történet szerint három éve, amikor Horvátországban járt a Vesebetegek Európai Szövetségének éves közgyűlésén, összefutott egy régi ismerősével, a horvát szervezet egyik tisztségviselőjével. A férfi, aki egy ideje dialízis-kezelés alatt állt, örömmel újságolta, hogy túl van a transzplantáción. Mégpedig Szegeden kapott új vesét.
LEGÁLIS KISKAPU. Ádám Aurél meglepődött. „Nem én vagyok egyedül, több horvát betegen végezték a szervátültetést Magyarországon” – állította a horvát férfi. „Hogyan lehetséges ez? Úgy tudom, nálunk csak magyar állampolgárokon végeznek transzplantációt” – csodálkozott Ádám. „Megvan annak a módja” – és a horvát kollégája elmagyarázta neki: nem kell mást tenni, mint egy céget alapítani Magyarországon. A külföldi tulajdonos befizeti a minimálbér után a járulékokat, így magyar társadalombiztosítási számot kap. Amint ez megvan, kereshet orvost magának, kaphat kezelést Magyarországon, és felkerülhet a várólistára. Nincsen várakozási idő, akár a következő hónapban mehet transzplantációra, ha ő kerül sorra. Ádám Aurél utánanézett, kiderült, hogy mindez valóban így van, és a magyar jogszabályok szerint teljesen legális az ügy. Azt is megtudta: Horvátországban kevés a műtéti kapacitás, a betegeknek nagyon hosszú ideig kell várakozniuk a vesére. Aki megteheti, Magyarországon is próbálkozik.
Hazánkban négy klinikán végeznek veseátültetést: Budapesten, Szegeden, Pécsett és Debrecenben. Mivel a szervek szállítását csak mentőautóval tudják megoldani – erre a célra a hazai egészségügyben nem áll rendelkezésre légi jármű -, a kioperált vesék gyors célba juttatása érdekében az országot a négy klinikához kapcsolódó négy régióra osztották. Az a kórház kapja meg a szervet, amelyikhez tartozó régióban található a donor. Amikor egy kórházból donorjelzés érkezik, akkor a szerv beültetését végző, azonos régióban lévő klinika 3-4 fős, orvosokból és asszisztensekből álló csoportja azonnal odautazik, és kioperálja a szervet az agyhalottból. A várakozó listán szereplő betegekből közben Budapesten, az Országos Gyógyintézeti Központban lévő számítógép egy összetett pontrendszer alapján 30-50 fős listát generál, amelyen az egyes sorszámú beteg az első számú jogosult. Annak megfelelően, hogy melyik régióban található a donor, a várólista leszűkül az adott országrészben lakókra.
Négy éve, 2002. szeptemberében 68 éves agyhalottról szóló jelentés érkezett egy vidéki kórházból. A régiós beosztásnak megfelelően a budapesti orvoscsoport vonult ki a helyszínre a páros szervet, a két vesét kivenni. Ilyenkor a beültetést is a SOTE Sebészeti és Transzplantációs Klinikáján (TK) szokták elvégezni azon a két betegen, akik a fővároshoz tartozó régióban a transzplantációra leginkább alkalmasak. Az adott időpontban 33 várólistás beteg névsorát adta ki a számítógép, közülük 17 tartozott a TK hatókörébe. Az egyik vesét a negyedik sorszámú, 52 éves beteg kapta Budapesten. Ám a bevett gyakorlattól eltérően a másik szervet Szegedre vitték, ahol egy horvát férfin végezték el a transzplantációt – holott a főváros körzetében akkor tizenöt felnőtt szerepelt a listán, közülük nyolcan tartoztak a donorhoz közel álló negyvenes-hatvanas korosztályhoz. A dokumentumok alapján tehát érthetetlen az egyik vese másik országrészbe történt utaztatása.
A Szegeden transzplantált férfi, egy 45 éves horvát állampolgár abban az időben társtulajdonos volt egy Magyarországon bejegyzett cégben. A hivatalos céginformáció szerint a kft.-t egymilliós törzstőkével két horvát állampolgár alapította még 1998-ban Szegeden, majd a székhelyét öt hónap múlva áthelyezték Pécsre. A cégiratokban a férfi ügyvezető igazgatóként is szerepelt, 2005-ig több mint 75 százalékos tulajdonos volt, ám abban az évben valószínűleg eladta a kft.-t, mert a cégkivonat szerint egy horvát cég és egy másik horvát magánember lett a tulajdonos. A társaság mérlegadataiból azt látni: a veseátültetés időpontjáig a jelképes bevétel alig fedezte a személyi kiadásokat, azokat azonban következetesen teljesítették. A kft. 2002 és 2004 között, az eladás előtt már semmiféle tevékenységet nem végzett. Felmerül a gyanú, hogy ez esetben is – ahogyan a konstrukciót Ádám Aurélnak elmagyarázták – a magyarországi műtét céljából alapították a céget. De tudjuk: ez végül is legális.
A várólista viszont mutat egy furcsaságot. A szervre várók neve mellett általában mind a lakcímük, mind a telefonszámuk szerepel. Ha valaki sorra kerül, akár az éjszaka közepén is felhívják, és azonnal rohannia kell a kórházba, vagy kiküldik érte a mentőt. Ám a vonatkozó szelekciós listán a horvát férfinak csak a zágrábi lakcíme szerepel. Sem magyar, sem külföldi telefonszám nincs megadva. Mégis sikerült őt néhány óra alatt elérni Szegedről, úgy, hogy az orvos csapat elő is készítette őt a műtétre. Szakértőt kérdeztünk, hogyan lehetséges ez? Megtudtuk: nem minden esetben szerepel telefonszám a nevek mellett, ha ilyen beteg kerül sorra, akkor a dializáló állomás orvosát hívják fel a klinikáról, és nála érdeklődnek. A fővárosi körzetből tehát, úgy látszik, célzottan a horvát beteg számára utazott a vese Szegedre. Noha nem zárható ki, hogy ezt a beteget is a dialízis-állomáson keresztül érték el, az is elképzelhető, hogy elérhetősége egy másik adatbázisban szerepelt. Ez a történet azt a gyanút erősíti, hogy a hivatalos szelekciós listán kívül – amely az adott szerv beültetésére alkalmas betegeket sorrendben tartalmazza – létezhetnek más adatbázisok is, amelyeken „protekciósok” szerepelnek, aktualizált elérhetőséggel.
KÜLÖNBÖZŐ LISTÁK. Az általunk megtekintett dokumentációból kiolvasható másik történetben egy Szegedhez tartozó kórház jelentett agyhalottat 2003. január elején. Az egyik vesét egy 57 éves horvát nő kapta, akinek csak szegedi lakcíme szerepel a listán. Arra, hogy nem magyar állampolgár, az idegen néven túl az adatlapjának bejegyzése utal: „kooperálás: jó, nem beszél magyarul”. A neve viszont szerepel a cégnyilvántartásban: egy horvát kisváros lakója, egy 1998-ban Szegeden alapított betéti társaságban 2001-ben lett beltag. A veszteséges cég rendesen fizette a járulékokat. Eddig tehát minden rendben. Csakhogy a lista ez esetben is súlyos problémát jelez. Az agyhalott donor ugyanis 14 éves volt. Ilyen esetben a szervet gyerekeknek szokták adni. Merthogy a felnőttnek a serdülőkorú veséje ugyan kiváló, de a felnőtt ember szerve gyereknek nem alkalmas. A hajnali öt órakor készült listán a donor életkorának megfelelően csak gyerekek és fiatalkorúak szerepelnek: 9 és 20 év közöttiek, mégpedig tizenhatan. Közülük négyen tartoztak a szegedi klinika hatókörébe, és négyükből a hármas sorszámú serdülő lány kapta meg az egyik szervet. Közben azonban, egyetlen órával később készült egy másik szelekciós lista, amelyen már mindenféle korú felnőtt is szerepelt, ezen már olvashatóak az 57 éves horvát nő adatai. A szegedi klinika körzetében három beteg gyereket előzött meg, 12, 15 és 17 éveseket. Ám gyerekdonor esetében még a régiós határok is megszűnnek annak érdekében, hogy mindenképpen az arra leginkább rászoruló kiskorú kaphassa meg a vesét. Így elmondható: a magyarul nem is beszélő asszony országszerte tizenöt gyermek- és fiatalkorút megelőzve jutott az életmentő műtéthez.
Többszöri próbálkozás ellenére nem tudtuk elérni az átültetést végző kórház, a Szegedi Tudományegyetem I. számú Sebészeti Klinika transzplantációs osztályának akkori vezetőjét, Szenohradszky Pál főorvost, a Magyar Transzplantációs Társaság elnökét, hogy az esetekre magyarázatot kérjünk. Így nem tudtuk meg azt sem, hány külföldi állampolgárt transzplantáltak az utóbbi években a vezetése alatt álló osztályon.
A korrupciós gyanú nyomán Molnár Lajos egészségügyi miniszter utasítására a tárcánál már folyik egy vizsgálat. A kérdés az, hogy milyen mélységben ellenőrizhető a kiválasztás korábbi gyakorlata.
