Belföld

Nyereséges volt tavaly a Jobbik

Magánemberektől összesen majdnem 105 milliót kapott a párt. Olyan is volt, aki 8 millió adott a Jobbiknak.

A Jobbik összességében 44 millió forintos nyereséggel zárta a 2010-es évet. Magyarországon élő magánemberek közül 13-an adtak a pártnak félmillió forint feletti összeget. Köztük több pártpolitikus is van, mint például Szegedi Csanád, aki 1,4 millió forinttal, vagy Apáti István, aki hatszázezer forinttal járult hozzá a párt bevételeihez. Schön Péter, a párt gazdasági igazgatója 1,2 milliót adott.

Cégektől valamivel több mint 1,6 milliót kapott a párt. A magánszemélyektől és a jogi személyektől származó pénzadományokat is jellemzően belföldiek juttatták a pártnak.

Tagdíjakból 9 millió forint, az állami támogatásból majdnem 241 millió forint jutott a pártnak.

A Jobbik legtöbb kiadása “politikai tevékenységre” ment el. A Hivatalos Értesítőben szereplő adatok szerint ilyen címen majdnem 296 milliót költött a párt. A Jobbik működtetése 2010-ben 14,5 millió forintba került, de adtak 2,2 millió forint támogatást különböző szervezeteknek és több mint félmillió forintot költöttek eszközbeszerzésekre, illetve 625 ezer forintot egyéb kiadásokra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik