Belföld

Ombudsmani vizsgálatot kért az MSZP a tüntetések kapcsán

A párt szerint utána kellene járni a rendvédelmisekkel szemben elkövetett visszaéléseknek.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosához fordul az MSZP, azt indítványozva: Szabó Máté vizsgálja ki azokat a munkáltatói visszaéléseket, amelyek hírek szerint a rendvédelmi dolgozókat érték a múlt heti demonstrációjukkal összefüggésben.

Harangozó Tamás országgyűlési képviselő csütörtökön – miután az ombudsmani hivatal munkatársa átvette beadványát – újságíróknak elmondta: sajtóhírek és szakszervezetektől származó információk szerint fővárosi tűzoltólaktanyákban a munkavállalók távollétében szekrényeket törtek fel, illetve a gyanú szerint több helyen listát készítettek a tüntetőkről.

Az MSZP ezeknek az eseteknek a kivizsgálását kéri az ombudsmantól – mondta Harangozó Tamás, hangsúlyozva, hogy ha a vizsgálat igazolja, hogy visszaélések történtek, a szocialisták feljelentést tesznek a törvénytelen parancsot kiadó rendészeti vezetők ellen.

A rendvédelmi dolgozók szombaton a többi között kiszámítható, tisztes megélhetést biztosító életpályát, a hivatásos állományúak változatlan feltételek melletti nyugdíjba vonulásának garantálását, a már nyugállományúak státuszának és juttatásainak megőrzését és illetményemelést követelve tüntettek szombaton Budapesten. A Hősök terétől a Parlamentig vonulva több helyszínen füstbombákat, hanggránátokat dobáltak, az Andrássy úton tűzcsapokat nyitottak meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik