Foci

Visszavágtak a székelyek

A magyar futsalválogatott csütörtöki 8-2-es győzelme után pénteken 2-1-re kikapott a székely válogatottól.

A két csapat csütörtöki, békéscsabai összecsapásán Frank Tamás együttese fölényes győzelmet aratott a román élvonalban szereplő játékosokkal felálló székely válogatott ellen, a “visszavágót” pénteken Berettyóújfaluban rendezték.

A mérkőzés előtt Esterházy Márton, az MLSZ Futsal Bizottságának elnöke Rábl Jánost 25., Dróth Zoltánt 50. válogatottsága alkalmából köszöntötte, Mezei Józsefet, a berettyóújfalui futsalklub elnökét pedig abból az alkalomból, hogy a válogatott első meccsét játszotta a település új csarnokában.

A 32. percben, egy szép akció végén Mánya Szabolcs a vendégeknek szerezte meg a vezetést, egy perccel később pedig a Berettyóújfalu játékosa, Gál István növelte kettőre a székely előnyt.

A magyar válogatott mindent megtett az egyenlítés érdekében, Frank Tamás a 35. perctől a kapust is lehozta támadásban, ám csak szépítésre futotta a csapat erejéből: az utolsó percben Lódi Tamás magabiztosan vágta a bal alsó sarokba a hat szabálytalandság után megítélt kisbüntetőt, beállítva az 1-2-es végeredményt.

“Ma jóval fásultabb játékot mutatott a csapat, mint a tegnapi könnyed siker alkalmával, ez vezetett a vereséghez. Az ellenfél jobban használta ki helyzeteit, emellett ma a hajrában értékesített büntetőn kívül semmi nem jött össze nekünk” – mondta a mérkőzést követően Frank Tamás.

Eredmény – barátságos futsalmérkőzés:

Magyarország – Székely válogatott 1-2 (0-0)

Magyarország: Pallai Gábor – Rábl János, Trencsényi János, Lovas Norbert, Szécsi Barna Cserék: Frank Péter, Balázs Zoltán, Lódi Tamás, Dróth Zoltán, Harnisch Ákos, Csopaki István, Sámson zoltán, Németh Péter, Dávid Richárd.

Videó – a találkozó összefoglalója:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik