Belföld

Az LMP közös, civil jelölttel venné be Tapolcát

Az LMP a kormánypárti kétharmad lebontása érdekében azt javasolja, hogy az ellenzéki pártok közös jelöltet állítsanak a tapolcai időközi országgyűlési választáson.

Szél Bernadett társelnök pénteki sajtótájékoztatóján kijelentette: csak egy minden ellenzéki szavazó által elfogadható civil jelölttel van lehetőség legyőzni a kormányoldalt, akinek személyéről egyeztetniük kell a pártoknak. A képviselő hangsúlyozta: egyszeri együttműködésre invitálják a többi pártot, és nincs szó a programok harmonizálásáról sem.

Közölte azt is: az LMP nem ragaszkodik ahhoz, hogy maga állítson jelöltet, de elkerülnék a veszprémihez hasonló helyzetet, amikor is „ultimátumot” kaptak a baloldali pártoktól egy olyan jelölt által, aki az LMP-vel ellentétes értékeket képvisel. Kijelentette: nem taktikázni, megegyezni szeretnének.

Tapolcán és környékén áprilist 12-én tartanak időközi országgyűlési választást, a januárban elhunyt Lasztovicza Jenő helyére választanak képviselőt.

Szél Bernadett a bevándorlással kapcsolatos kormányzati megnyilatkozásokra válaszul azt mondta: Magyarországon nem a bevándorlás, hanem a szegénység és a munkanélküliség jelent problémát. Szerinte a miniszterelnök egy sérülékeny csoportot választ bűnbakként egy populista politikai fogáshoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik