Belföld

Magyarul köszöntötte a magyarokat Colleen Bell

Miután hivatalosan is átadta megbízólevelét Áder János köztársasági elnöknek szerdán, a nagykövet másfél perces videoüzenetben szólt a magyarokhoz.

“Férjem, Bradley, négy gyermekünk, s jómagam örömmel várjuk, hogy az Önök dinamikus és gyönyörű országában kialakítsuk új otthonunkat” – mondja Colleen Bell, aki szerdán a Sándor-palotában átadta megbízólevelét Áder János köztársasági elnöknek.

Üdvözletében a nagykövet hasonló dolgokat említ, mint eskütételekor: erős magyar-amerikai együttműködés és szövetség, közös célok úgy, mint a kelet-európai demokrácia előmozdítása és a nagy hagyományokkal rendelkező amerikai-magyar kapcsolatok folytatása.

Colleen Bell hétfő délután érkezett meg állomáshelyére. A nagykövetet a kormány nevében Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára fogadta a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Magyar Levente azt hangsúlyozta, hogy a magyar kormány nyitottsággal és szeretettel fogadja a nagykövetet, “a legnagyobb optimizmussal nézünk a közös munka elé”.

Az államtitkár kifejtette: a kormány meggyőződése, hogy hamarosan sikerül olyan párbeszédet kialakítani az amerikai féllel, amely – a korábbi hónapoktól eltérően – előremutató, konstruktív irányba viszi a dialógust. Ennek az alapja szerinte “mindenképpen megvan, amennyiben a gazdasági és katonai együttműködésünk soha nem volt olyan kiváló és erős, mint ma”.

Magyar Levente azt mondta, Colleen Bell megérkezésével végre helyreállt az Egyesült Államok legmagasabb szintű diplomáciai képviselete Magyarországon, tekintve, hogy lassan két éve nagykövet nélkül működik a nagykövetség.

A KKM sajtóosztálya úgy tájékoztatta az MTI-t, hogy az amerikai diplomáciai képviselet vezetőjét Szijjártó Péter külügyminiszter csütörtök este fogadja vacsorán.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik