Dobai Attila

Fotó: Lakos Gábor

– Gondolom, szereti a motorbőgést, de nyilván nem volt zene füleinek, amikor október 23-án 19:56 perckor a néma tiszteletadás idején motorosok egy csoportja túráztatni kezdte járgányait a Felvonulási téren, immár az ‘56-osok terén.

– Nem támogatom ezt a tudatosan gerjesztett hangszennyezést, pláne nem egy olyan percben, ami az emlékezésnek volt fönntartva. Nem tudok azonosulni az ilyen és az ehhez hasonló cselekedettel – ezt jól látja. Nézze, van néhány százezer motoros ebben az országban, éppen ezért nagyon jó lenne, ha a motoros bandák vállalt, vagy éppen nem vállalt szélsőséges tettei nem bélyegeznék meg az egész motoros társadalmat.

– Ezek szerint veszélyben érzi a harley-davidsonosok becsületét?

– A harley-sok régóta szabadságvágyó, törvényen kívüli, a társadalom perifériáján balanszírozó egyedekként vannak elkönyvelve, ezért fokozottnak érzem a veszélyt. A külsőségek lehetnek megtévesztők. Mi szeretünk csapatban motorozni; az öltözetünk, a műszaki felkészültség, a vonulással járó hangzavar sugároz bizonyos erőt, tömeges kirajzás esetén éppen ezért okozhat némi riadalmat. De nem szeretnék maholnap olyan szituációba keveredni, mint a filmbéli szelíd motorosok, akik szenvedő alanyai voltak egy róluk kialakított, máig torz képnek.

– Magyarországon sokaknak van félnivalójuk? Mennyire népszerű ilyen motorral közlekedni?

– Minden egészséges férfiba bele van kódolva, hogy szeretne egy Harley-t. Ez tradíció, életérzés, legenda. A motorral nem csak egy közlekedési eszközt, hanem egy életérzést is vásárol az ember, erre pedig, úgy tűnik, van igény. A márkát 1999-óta képviselem, akkor 18-at adtunk el a motorból, ma több mint kétszáznál tartunk éves szinten.

– Nem csak póz ez? Hallottam olyat, hogy van, aki traileren viszi le a járgányát az éves találkozójukra, a közeli Alsóőrsre. Mi ez, ha nem bohóckodás?

– Előfordul, hogy csak mutatóba veszik, de arra nem gondolt, hogy esetleg öreg a motor? Ezek közül van, amelyik külsőleg pöpec, ám egy-két kilométernél többnek a megtétele már komoly kihívást jelent vele.

– Látom, védi a mundér becsületét. Talán térjünk is vissza az ünnepségekre. Hogy emlékszik vissza október 23-ára?

– Úgy, mint egy napra, amikor nagyon szégyelltem magam, és amitől máig rossz a hangulatom. Ezen pedig az a körülmény végképp nem javít, hogy egyre több ismerősömtől hallom, nem akarnak ebben az országban élni. Ráadásul nem csak mondják, mennek is. Ez ügyben a politikai elitet tartom felelősnek, amely elfelejti, miért került a hatalomba. Építés helyett rombol. Ez az, ami pont nem hiányzik: szétverni, amit megőriztünk.

– Úgy tudom, a motorosoknak saját sérelmeik is vannak.

– A Felvonulási téren volt szeptemberben egy békés felvonulás, ahol 27 ezer motoros adott hangot két követelésének. Egyrészt tiltakoztak az új teljesítményadó ellen, amely a lóerőt alapul véve állapítaná meg a befizetendő összeget. Ezzel a sérelemmel nem értek egyet. Olyan ez, amikor a BMW-s morogni kezd, mert felemelik a benzin árát. A másik gondolattal viszont magam is szimpatizálok. Ez pedig a motoros kategória bevezetése az autópálya használatban, figyelembe véve azt, hogy kevesebbet rongáljuk az aszfaltot, már ha a kerekek számát vesszük alapul. Talán mondanom sem kell, hogy a békés felvonulásnak nem lett semmi foganatja.

– Kátyú-ügyileg mit szól most a fővároshoz?

– A főútvonalak zömében kiegyenesedtek, de nem vagyok elégedett, hiszen a motoros élet nem csak a főútvonalakon zajlik, ráadásul motoron ülve hatványozottan tud fájni, ha az ember kátyúba keveredik.

– Mit szól ahhoz, hogy napirenden van a BKV-vezér menesztése?

– Semmit. Várható volt, hogy valakinek előbb-utóbb el kell vinnie a balhét a Combino-botrány miatt, ami most a szerencsétlen beszerzés okán véráldozatot kíván. Szó sincs róla, hogy meg lennék lepve.