Lehet, hogy mi itt jót nevettünk Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök hazugságokat emlegető beszédén, mégis, ezen a ponton ideje hátralépni, és feltárni az egész régió történetét, túl a hazugságokon és túl Magyarországon is – ezt a mondatot a Financial Times pénzügyi szerkesztője írta le. Mindig is tudható volt, hogy az Európai Unió – az „egyéni kezelés” mellett – alapvetően régiókban gondolkodik. Így elvben egyetlen régió tagjainak tekintik Közép- és Kelet Európa 2004-ben uniós taggá vált nyolc országát. A gyakorlatban a balti államokat külön kezelik, és a maradék ötből kiemelik Szlovéniát, is, amely januártól már az euróövezetnek is tagja lesz.
Gömöri Endre, újságíró
REGIONÁLIS MEGKÖZELÍTÉS. Ezért, amikor a Financial Times cikke Magyarország „időzített bombának” minősített pénzügyi állapotából kiindulva regionális szemléletre buzdít, még három (lengyel, cseh, szlovák) gazdaság elemzését idesorolva, voltaképpen négy államra koncentrál. A cikk október 9-én jelent meg. Ez volt az első fecske. Azóta szinte özönlenek a nemzetközi szervezetek és a média elemzései. Feltűnő, hogy – amint egyre közelebb kerültünk a mához – ezeknek a hangja egyre kevésbé gazdasági, mindinkább politikai lett.
Az alaphangot a Világbank legújabb jelentése adta: „Az utóbbi időben tartott választások a régió egyes országait törékeny koalíciók megkötésére kényszerítették, és általában a populista erők befolyásának növekedését hozták. Ez nehezíti a reformok végrehajtását és bonyolítja a szükséges makroökonómiai és pénzügyi lépések megtételét” – írják az intézmény elemzői. Ez a – banktól szokatlan – politikai ítélet visszhangra talált a médiában. A legátfogóbb és egyben legmélyebb elemzést az Economist adta. A lap egy esszé méretű cikkben és egy vezércikkben tárgyalja az alrégió négy országának helyzetét. Az esszé címe: Árnyékok Európa szívén. A vezércikké: Európa foszladozó széle. Az értékelés lényege: „A legszembetűnőbb tény az, hogy egyetlen országnak sincs erős, szilárd reform-kormánya. Kisebbségi, illetve ügyvivő kormány van hatalmon Lengyelországban és Csehországban; az új szlovák koalícióban feltűntek az ország legvisszataszítóbb politikai erői. A magyar kormány pedig a miniszterelnök permanens hazugságokról valló beszéde után megingott.”
Érdekes, hogy a lap tartózkodik Gyurcsány Ferenc karakterének felvázolásától, viszont Orbán Viktorról közölt jellemrajzában – mintegy elrejtve – különös azonosságot is felfedez a két ellenfél mögött álló politikai erők között. Az Economist Orbán-portréja: „Az ellenzéket a mozgékony és opportunista Orbán Viktor vezeti. Választási kampánya éppen olyan abszurd és populista volt, mint a posztkommunistáké, akiket megvet. Orbán és kollégái a jelek szerint aggasztó módon vonzódnak a fajgyűlölőkhöz és ultra-nacionalistákhoz, akik részt vettek az időnként erőszakos tüntetésekben.”
Számomra ez a jellemzés (amely egy héttel az 1956 emlékét beszennyező tüntetés előtt íródott) három dolgot mond. 1. Nyugat- Európa klasszikus konzervatív üzleti körei a régió szocialista pártjait továbbra is posztkommunistának tekintik. 2. Szemükben az MSZP „öt évig tartó költekező uralma” is a populizmus sajátos formája volt. 3. A „két rossz” közül azért hajlanak a posztkommunista változat felé, mert a másik verzió magyar, szlovák és lengyel modellje egyaránt vonzódik a rasszizmushoz és ultra-nacionalizmushoz.
STABILIZÁCIÓ MINDENÁRON. A végső következtetés: nem egyedül Magyarország, hanem „Európa foszladozó széle” a maga egészében kockázatosnak minősül. A kockázatot súlyosbította, hogy a lengyel és szlovák politikában már kormánypozícióban vannak a fenti irányzatok. Ennek komoly szerep jutott abban, hogy Románia és Bulgária belépése után hosszú ideig zárva lesz az Európai Unió kapuja.
Ma Magyarországé a négytagú régió egyetlen (és szilárd parlamenti többséggel rendelkező) balközép kormánya. Ezért különlegesen nagy a felelőssége. Meg kell védenie a most (érthető) elégedetlenséget gerjesztő, de egyben a stabilizáció egyetlen biztosítékát jelentő programját. Ehhez a mainál keményebb stratégiai szilárdságot és minden kiejtett szót megfontoló taktikai hajlékonyságot kell mutatnia.
A tét óriási. Valaki egyszer peckesen azt mondta: „Az Európai Unión kívül is van élet.” Most bent vagyunk. De ne fogadjuk el az illető úr populista ajánlatát, hogy fájdalmas reform nélkül is élhetünk tovább az unióban. Afféle tartós kómában, ahol nem fáj semmi, és elvégre az is az élet egyik formája…
