Gazdaság

A teremtés boronái

Magyarországon is megjelentek az üzleti angyalok, akiknek tőkéjére azok az induló, jellemzően újító vállalkozások számíthatnak, amelyek a kockázati tőke számára túl kicsik.


A teremtés boronái 1

Illusztráció: Dániel András

Nitrozatív stressz elleni védelem és szenzokrin farmakoterápia – a látszattal ellentétben ezek nem egy orvos- vagy gyógyszerészkonferencia, hanem egy kimondottan üzleti célú kezdeményezés kulcskifejezései. Pontosabban olyan biotechnológiai vállalkozások főbb ismérvei, amelyek arra törekedtek az Üzleti Angyal Klub (ÜAK) legutóbbi rendezvényén, hogy befektetőre leljenek. Az eseményen – amelyen Magyarországon első alkalommal rendeztek biotechnológiai speed-datinget, azaz rapid randit (Figyelő, 2006/39. szám) – jó három tucatnyi magán és céges befektető, illetve befektetési tanácsadó társaság képviseltette magát, nem is eredménytelenül. „A bemutatkozó 9 vállalkozás összesen 17 befektetővel ismerkedett meg, s a kapcsolatok közül 5 jutott el a fehér asztalig” – közölte a Figyelővel Wikonkál Éva, a klubeseményeket tető alá hozó Innostart Nemzeti Üzleti és Innovációs Központ igazgatója. Annak megjóslására viszont nem vállalkozott, hogy a megbeszélések elvezetnek-e a célegyenesig, s lesz-e kézzelfogható üzleti kapcsolat a találkozásból.

Milyen a jó üzleti angyal?

• Üzleti és szakmai tapasztalata is van
• Tapasztalatait hasznosítani is akarja
• Elsőrendűek a kapcsolatai
• Ért a marketinghez
• Van „fölösleges” szabad tőkéje

BIZALOMHIÁNY. Az óvatosság érthető. A mienknél lényegesen fejlettebb gazdaságokban is a klub által begyűjtött ötletek mindössze 2-3 százalékát fordítják termőre az üzleti angyalok (főbb ismérveiket lásd külön). Az egykori vasfüggöny innenső oldalán pedig elsősorban azért hallani csak elvétve megvalósult projektről, mert a műfaj még gyerekcipőben jár. Kevés a tapasztalat a magasabb kockázatú, kisebb volumenű tőkebefektetésekben, ráadásul egyelőre az inspiráló sikertörténetek is hiányoznak. Ennek főként az az oka, hogy az effajta ügyletek utánkövetéséről egyelőre nem beszélhetünk, mivel az angyalok általában ragaszkodnak a láthatatlansághoz. A Magyar Innovációs Szövetség elnöke mindezt a műfajra idehaza jellemző általános bizalmatlanságra vezeti vissza; Pakucs János szerint az üzleti angyal általi finanszírozásnak olyannyira nem alakult még ki a kultúrája az unió új tagállamaiban, hogy a két oldal kölcsönösen tart egymástól: miközben az ötletgazda attól retteg, hogy megfosztják az ötletétől, a befektető a kockára tett tőkéjét félti. Wikonkál Éva saját tapasztalatai is arról árulkodnak: roppant nehéz eljuttatni a projektgazdákat odáig, hogy megnyíljanak a lehetséges finanszírozók előtt. A bizalmi válságon hivatott segíteni az évente két-három alkalommal szervezett ÜAK: az Innonstart elvégzi a „piszkos munkát”, kiválogatja és felkészíti a befektetésre érett projekteket, amelyeket aztán a megfelelő invesztorok felé közvetít. Az előszűrés persze önmagában nem elég, a szereplőknek ezt a befektetési kultúrát is meg kell szokniuk, tanulniuk.

A fejlődési lehetőségek szinte korlátlanok. Jeffrey Sohl, a New Hampshire egyetem kockázati tőke kutatóközpontjának igazgatója korábban úgy nyilatkozott az Economist brit gazdasági hetilapnak, hogy őshazájukban, az Egyesült Államokban mintegy 350 ezer üzleti angyal 30 millió dollárt fektet be évente körülbelül 50 ezer vállalkozásba. Azaz egy ötlet megvalósítására 600 ezer dollár jut, miközben a kockázati tőke esetében ez az átlagérték valamivel 6 millió dollár fölött van. A legtöbbször azonban csak 25 és 250 ezer dollár közötti összeget invesztálnak egy-egy üzletbe, de ekkora summát akár tíz jó ötletre is készek folyósítani. (Magyarországon persze jóval kisebbek a számok.) Miközben az angyalok befektetéseinek volumene folyamatosan emelkedik, az átlagos invesztíció egyre kisebb – ezáltal azonban több apró projekt talál gazdára. Az amerikai angyalok aktivitására jellemző, hogy az elmúlt három évtizedben legalább kétszer annyi zöldhasút pumpáltak beruházásokba, mint a kockázatitőke-alapok. Az utóbbi néhány év átlagát tekintve ez az arány Amerikában már több mint négyszeres, Európában viszont a kockázati tőkések még fölényben vannak.

A PARADICSOM KAPUJÁBAN. Miután a befektetés kockázata meglehetősen magas, az üzleti angyal általában három-öt éven belül ki is száll a projektből. A szűkre szabott megtérülési idő behatárolja a befektetési szempontként szóba jövő területeket: elsősorban informatikáról, számítástechnikáról, biotechnológiáról lehet szó, azaz tudásvezérelt, innovatív iparágakról. A lehetséges befektetők a szakmai affinitás miatt szektorspecifikusan keresgélnek. Rendszerszemléletet követ az Innostart is, ami Wikonkál Éva szerint egyszerűbbé és hatékonyabbá teszi az ötletek feltérképezését, szűrését. Ezekből egyébként még mindig több van, mint pénzből, noha a lehetséges befektetők sokszor a célpon-
tok csekély számára hivatkoznak. A magyar angyalok száma sem magas, Pakucs János szerint legfeljebb néhány százra tehető. Jellemzően a pénzvilágban tettek szert akkora vagyonra, amelyből néhány millió forintot kockára mernek tenni. Egyelőre lényegesen alacsonyabb a nyugdíjba vonult, esetleg cégből sikeresen kilépett vállalkozók száma, főleg a high-tech területeken.


Második menet

Finanszírozó és finanszírozott összeboronálása nem csupán az induláskor működhet nehézkesen: a már haladó szekér elé új lovat fogni szándékozó kisebb vállalkozásoknál is sokszor menthet életet a tőkeinjekció. Ebben segíthetnek a már Magyarországon is felbukkant tőkeközvetítő cégek. Ezt az utat választotta például a 3dbrigade.com Kft. is, amely nagy játékszoftver-fejlesztő kiadók ismert számítógépes játékaihoz készít igényes filmeket, háromdimenziós grafikákat. Kádi Gábor ügyvezető saját maga teremtette elő az indulás néhány milliós kezdőtőkéjét, így klasszikus üzleti angyalra nem volt szüksége. Annál inkább igényelné, hogy a robbanásszerűen növekvő piacon egyre nagyobb kapacitást tudjon felajánlani a vezető játékkészítő cégeknek, hogy vállalkozása megkapaszkodhasson az élvonalban.

A teremtés boronái 2

A teremtés boronái 3

Kádi Gábor ügyvezetõ. Százmillió forint körüli finanszírozást szinte lehetetlen találni.

A teremtés boronái 4A számítógépes játékok grafikai és animációs „bérmunkáira” leadott megrendelések annyira felfutottak, hogy a 2004-es 35 millió után tavaly 60 millió, az idén pedig várhatóan 200 millió forint lesz a társaság bevétele, ami látványos kapacitásbővítést, kezdetben mintegy 100 millió forintos beruházást igényelne. Ezt az eszközökre felvett hitelből szinte lehetetlen finanszírozni, mivel a számítógépeket és a drága szoftvereket egyetlen bank sem fogadja el fedezetként. A hitelintézetek legfeljebb 5-10 millió forintnyi kölcsönt adnak tulajdonosi kezességvállalásra, ennél többet csak biztos ingatlanfedezet mellett nyújtanak. Százmilliónyi jelzáloghitelhez így egy 150 milliót érő ingatlanra lenne szükség.

Némileg csillapítható lenne a pénzigény eszközfinanszírozással, de eddig egyetlen lízingcéget találtak, amely hajlandó lett volna drága számítógépeket lízingelni számukra. Mivel a gyors növekedés dacára sem éri el a bevételük a negyedmilliárdot, a projektfinanszírozáshoz is túl kicsinek számítanak. A tevékenység jellegéből adódóan az egyetlen jó megoldás a kockázati tőke lenne, de a 3dbrigade.com által eddig felhajtott potenciális befektetők 2 millió dollár alatti igény esetén a kisujjukat sem mozdítják. „Ennyi pénzt viszont nem tudunk jól elkölteni, ehhez még nem elég nagy a vállalkozás” – mondja Kádi Gábor. Éppen az a probléma, hogy 5-10 millió, vagy 250-500 millió forintot sokan adnának, de 50-150 milliónyi finanszírozást szinte lehetetlen szerezni.

A 3dbrigade.com így a Cégbróker Kft.-vel kötött szerződést a minap, kielégítendő az egyedi tőkeszükségletet. Az ügyvezető nem tett le az egyéb lehetőségekről sem, mivel meggyőződése, hogy a szükséges tőkével cége a játékkészítéshez bedolgozó vállalatok mezőnyében egy-két éven belül a tíz legjelentősebb között lesz a világon.
A teremtés boronái 5

A teremtés boronái 4

Ajánlott videó

Olvasói sztorik