Tudomány

Szenzációs leletek Rudabányán

Értékes leletek kerültek elő Rudabányán, köztük van egy hím Rudapithecus combcsontja is.

A Borsod megyei Rudabánya környékén Rudapithecus– és Anapithecus-fogak, továbbá egy hím Rudapithecus combcsontja került elő.

Kordos László professzor, a Magyar Állami Földtani Intézet igazgatója pénteken az MTI-nek elmondta, hogy július közepén vonultak fel a területre, és a munka augusztus 12-ig tart. A földtani intézet a Torontói Egyetemmel együttműködve végzi az ásatásokat.

Jelenleg azon a helyen “ásnak”, ahol tavaly abbahagyták a munkát. Már eddig is nagyon gazdag “termést” eredményeztek az idei munkálatok, hiszen a fogak mellett előkerült az a hím combcsont, amely jól tükrözi az egyed méretét.

A professzor magyarázata szerint ez abban újdonság, hogy bár a fogazatra támaszkodva eddig is sejtették, hogy a hím és a nőstény Rudapithecus jelentősen különbözött egymástól méreteit tekintve, erre korábban csak következtetni lehetett.

Most a combcsont alapján pontos számításokat végezhetnek – jegyezte meg, hozzáfűzve, hogy a megtalált állat eredetileg – a lelet fényében – jó negyven kilós majom lehetett.

Rudapithecus Hungaricus és az Anapithecus hernyaki

Rudabányán több mint 35 éve zajlanak ásatások, és szinte valamennyi alkalommal jelentős és értékes leletanyagot találtak.

Az első Rudapithecus állkapocsmaradványt 1967-ben találták. A további leletek alapján rekonstruált ősmajom a Gabi becenevet kapta.

Rudabányán az emberré válás 10 millió évvel ezelőtti időszakában közel száz ősállat között két ősmajomfaj is élt:

a Rudapithecus hungaricus, amelyből később, 6-8 millió évvel ezelőtt kialakulhatott az emberhez, valamint a csimpánzhoz és a gorillához vezető leszármazási vonal, valamint a rejtélyes Anapithecus hernyaki.

Most mindkét faj példányaiból találtak csontmaradványokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik