Gazdaság

E-bevallás: kapkod az APEH

Két hónap múlva az 51 ezres e-bevallói kör elvileg további egymillióval bővül, de a rendszer nem működik zökkenőmentesen, az adóhivatal kapkod – írja a Napi Gazdaság.

Az adóhivatal kapkodására utal, hogy a bevalláskitöltő programoknak hetente új verziói jelennek meg, például a kerekítés figyelembevétele, pótlapok megjelenése, a vizsgálati szempontok módosulása vagy szövegkorrekció miatt. A könyvelők ezért olyan bevallások után is hibaüzenetet kaphatnak, amelyek egy héttel korábban, egy régebbi verzió szerint még hibátlannak minősültek, így sokszor kénytelenek utólagosan „javítani” – mondta a lapnak Zara László, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének elnöke.

Zara szerint a gyors és folyamatos korrekciót a hivatali bürokrácia akadályozza, ezért egy tejhatalommal rendelkező informatikus kezébe kellene adni a javítási feladatokat vagy bővíteni a bevallási rendszerrel foglalkozók létszámát. Ha nem tökéletesítik a rendszert mielőbb, a sok hibaüzenet miatt januártól az adózók (és az adóhivatal) csődöt mondhatnak.

Akad azonban egy másik probléma is: a pénzügyi tárcánál ugyanis még mindig nem véglegesítették az e-bevallással januártól érintett kört, és elképzelhető, hogy az egyéni vállalkozókat kiveszik belőle (miközben a belépő mikorvállalkozásoknak már adókedvezményt is kidolgozott a tárca). A bevallók számának növekedésével a hivatalnak nem lenne problémája, mivel a már elektronikusan bevalló 75 ezer cég összesen 3,6 millió alkalmazottról küld adatot, ami többszöröse a tervezett egymillió csatlakozó által továbbítandó adatmennyiségnek. Zara László szerint a teljeskörűsítésen túl kell esni, és az e-bevallói kör szűkítésén már nem lenne szabad gondolkozni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik