Gazdaság

Dől a lé

Jól ment a tőkepiacoknak az idén, ami meg is látszik majd a brókerek és menedzserek év végi prémiumán.

Tetemes év végi prémiumot vághatnak majd zsebre a pénzügyi szektor alkalmazottai: egy, a Reuters által Wall Street-i öreg rókák és állásközvetítő cégek menedzserei körében végzett felmérés szerint e juttatások az idén 10-25 százalékkal lesznek nagyobbak, mint tavaly. De honnan ez az irdatlan pénz? Világviszonylatban az idén 3,2 billió dollárra tehető a felvásárlások és összeolvadások (M&A) értéke – Európára 1 billió dollár jutott -, s ebből a pénzügyi szektor tanácsadói busás jutalékokkal részesedtek. Az év végi bónuszözön közeledtét már az eddigi pénzeső is jelezte. Az első háromnegyed évben a Wall Street nagy befektetési bankjaiban – JP Morgan Chase, Goldman Sachs, Morgan Stanley, Merrill Lynch, Lehman Brothers – a fizetések 61 százalékkal, összesítve 29,7 milliárd dollárra emelkedtek. A prémiumok nagyságrendjéről elég csak annyit megemlíteni, hogy Richard Fuld, a Lehman Brothers elnök-vezérigazgatója 13,75 millió dollárt vághatott zsebre 2005-ös teljesítménye után. Iparági becslések szerint a csúcsvezetők prémiuma nagyjából 15 százalékkal emelkedhet.

Szép summát fognak szétdobni a londoni Cityben is a pénzügyi zárás után, azaz december és február között. Ritka az olyan hely a világon, ahol nagyjából egy négyzetmérföldnyi területen dolgozóknak 9 milliárd font – 17 milliárd dollár – prémiumot fizetnek ki, legalábbis ennyit becsül tanulmányában a Centre for Economics and Business Research (CEBR). Az intézet egy pár évvel ezelőtti felmérése azt mutatta, hogy a City-beli bankárok prémiumaik nagyjából felét londoni ingatlanokba fektetik. A főváros központi részein az ingatlanok ára a harmadik negyedévben máris 5 százalékkal emelkedett – tette közzé a Cluttons ingatlancég. Ez a legmagasabb negyedéves áremelkedés az 1999 április-júniusi időszak óta.

Az immár negyedik éve tartó pénzeső folytatódása láttán dörzsölhetik a markukat a luxuscikkek gyártói és forgalmazói is. Autók, nyaralók, jachtok, részvény, lóverseny, utazások, no és persze az ékszerek válnak ilyenkor kelendőbbé. Egy londoni étterem tulajdonosa szerint prémiumosztás idején a bankárok simán otthagynak 3-4 ezer fontot is egy-egy „könnyű” ebédért.

A New York Times cikke szerint 20-25 százalékos prémiumemelkedéssel a befektetési bankárok kaszálhatnak százalékban a legnagyobbat a múlt évhez képest. Egyénenként és összegszerűen viszont a kereskedők arathatnak a legnagyobbat: legjobbjaik 40-50 millió dollárt vihetnek haza. A kereskedők prémiuma nagyjából 5-10 százaléka lehet annak, amit a cégnek behoznak. Így például egy bankjának 500 millió dollárt kereső trader 50 millió dollárt kaphat.

Egy Wall Street-i csúcs-bankház átlagos ügyvezető igazgatója 1,7 millió dollárra számíthat prémiumként, ebben a pozícióban a top-bónusz 2,0-2,3 millió körül van. Ez arra a szintre tornázza fel ismét e munkavállalói kör juttatásait, ahol azok a dotcom lufi kidurranása előtt jártak.

A pénzügyi szektor átlagfizetése – bónu­szok­kal együtt – mintegy ötszöröse jelenleg a más területeken szokásosnak – állapította meg a New York-i számvevőszék jelentése. Az arány 1990-ben még csak 2,5 szeres volt, 2003-ban viszont már 4,3 szeres. Jellemző, hogy New York Cityben tavaly a foglalkoztatottak 4,7 százaléka dolgozott a pénzügyi szektorban, ám az összes fizetés egyötödét vitték el. A Wall Street-i cápák azonban még mindig kis halacskáknak számítanak a fedezeti alapok vezetőihez képest. Egy felmérés szerint tavaly ezek vezető menedzserei között volt olyan, aki 1,5 milliárd dollárt kasszírozott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik