Belföld

Megkapják a bérkompenzációt a BKV dolgozói

Visszamenőleg, a februári bérekkel együtt fizet a cég. Elbukni látszik az érdekvédők taktikája a kollektív szerződés ügyében.

Alaptalan a szakszervezetek információja, a közlekedési vállalat kifizeti a kormányrendeletben előírt bérkompenzációt. A februári fizetéssel együtt minden dolgozó megkapja a jogos jussát – tájékoztatott közös közleményében a Budapesti Közlekedési Vállalat és a Budapesti Közlekedési Központ.

Jelezték, hogy folytatják a kollektív szerződésről szóló tárgyalásokat, ám ha az érdekvédők nem kívánnak megállapodni, akkor március 4-étől a hatályos Munka törvénykönyve szerint folytatódik a dolgozók foglalkoztatása.

A kollektív szerződést még a fuvarozócég legutóbbi vezérigazgatója, Várszegi Gyula mondta fel. Arra hivatkozott, hogy a megállapodásban olyan rendelkezések vannak, amelyek a vállalat kiélezett anyagi helyzete miatt nem tarthatóak fenn.

Emellett olyan juttatásokról is rendelkezik, amelyek „teljesítménnyel alá nem támasztott költséget jelentenek”. A szakszervezetek kikeltek a döntés ellen, két tüntetést is szerveztek, mert szerintük ezzel 20-30 százalékos bércsökkentés vár a dolgozókra.

Várszegi egyébként csaknem három hete mondott le a BKV vezérigazgatói posztjáról. Ugyan senki sem mondta ki, de bizonyosnak tűnik, hogy a legutóbbi prémiumbotrányba bukott bele.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik