Belföld

Mozgósítja a hallgatókat a HÖOK is

A felsőoktatási hallgatók képviseletét pártoktól függetlenül, politikamentesen kell megvalósítani - mondta Nagy Dávid, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke csütörtökön az MTI-nek.

Kapcsolódó cikkek

A HÖOK elnöke kiemelte: minden hallgatónak szíve joga, hogy olyan ifjúsági szervezethez csatlakozzon, amellyel azonosulni tud. Megjegyezte: azt nem tudja, hogy a Hallgatói Hálózat milyen alapon szerveződik, ugyanakkor minden felsőoktatási intézményben – a demokratikus értékeknek megfelelően – mindenkinek lehetősége van az évente megtartott hallgatói-képviseleti választásokon megméretnie magát. Ennek megvan a törvényes útja, és a hallgatók többségi támogatásával lehet cselekedni – mutatott rá.

A HÖOK 2010 óta küzd az átgondolatlan intézkedések ellen, és folyamatosan hangsúlyozza, hogy sem a keretszámok csökkentésével, sem a hallgatói szerződésekkel nem tudnak egyetérteni. A hallgatói szerződés ügyében az európai szervezeten keresztül Brüsszelhez fordultak, míg a keretszámok ügyében tavasszal újabb megmozdulásokat terveznek – mondta.

Hozzátette: a HÖOK függetlenül attól, hogy Magyarországnak milyen kormánya volt, mindig fellépett a hallgatókat és a jövő értelmiségét, érdekeit sértő kormányzati elképzelések ellen.

A felsőoktatási törvény visszavonását és az ezzel kapcsolatos társadalmi vitát, az egyetemek függetlenségét, a keretszámok újragondolását és a szociális ösztöndíjrendszer kialakítását követelte a többi között az a több száz tüntető, aki részt vett a Hallgatói Hálózat demonstrációján szerdán Budapesten. A tüntetés résztvevői az Eötvös Loránd Tudományegyetem lágymányosi kampuszánál gyülekeztek, majd az Egyetemi rakparton és a Szabadság hídon keresztül vonultak a Fővám térre. A demonstráció az ELTE Egyetem téri épületében és az előtt ért véget.

Walter Richárd egyetemi hallgató, a fórum egyik moderátora a demonstráció után azt mondta, az egyetemistákból, oktatókból és gimnazistákból létrejött “sejthálózat” – a Hallgatói Hálózat támogatásával – hétfőig ad ultimátumot a kormánynak arra, hogy az visszavonja a hallgatói keretszámokra vonatkozó rendeletet, ellenkező esetben “nyomást gyakorolnak” majd.

Az egyetem épülete előtt megjelent Kunhalmi Ágnes, az MSZP elnökségi tagja is; az MTI tudósítójának azt mondta, a frakció még hétfőn napirend előtt kezdeményezni fogja az Országgyűlésben a keretszámok visszavonását. A demonstráción megjelent Vágó Gábor, az LMP országgyűlési képviselője, és szolidaritását fejezte ki a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is.

Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár egy televízióműsorban csütörtökön azt mondta, hogy a kormány nem vonja vissza a felsőoktatási keretszámokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik