Gazdaság

Molnár: orvosnak lenni nehéz

Az egészségügyi tárca a szakmával együtt kívánja végig vinni az egészségügy reformját - jelentette ki Molnár Lajos egészségügyi miniszter Debrecenben.

A tárcavezető ugyanakkor elismerte, hogy „nagyon nehéz egészségügyi dolgozónak lenni”, de hozzátette, hogy az soha nem volt könnyű. Most viszont – mint fogalmazott – különösen nehéz, mivel egészségügyi reformot is csinálni kell.

Molnár Lajos szerint az egészségügyi reform Magyarországon egyet jelent 60 év hamis illúzióinak szétrombolásával. „A hamis ingyenesség, a hamis biztonság álmából valakit ébreszteni hálátlan feladat” – tette hozzá a miniszter.

Európai pénzhez európai morál kell

Utalt arra, hogy a fejlesztésekhez immár nem csak hazai forrásokat, hanem európai uniós állampolgárok adóforintjait is felhasználják, ami különleges felelősséget jelent. Ezzel összefüggésben megjegyezte, hogy mindez „európai magatartást, morált és megközelítést” is megkövetel, vagyis azt, hogy képesek vagyunk-e európai polgárként élni.

Béremelés megtakarításokból

Molnár Lajos utalt arra, hogy megkezdődött az egészségügyi rendszer struktúrájának átalakítása. Szerinte ez nem csak nehézséget, több munkát jelent, hanem azt is, hogy jobban tudnak gazdálkodni a forrásokból. Több forrás ugyan nem áll rendelkezésre, de jobb struktúrával gazdaságosabbá lehet tenni a rendszert.

A miniszter kijelentette: a szakmával kell megegyezni, hogy mit kell fejleszteni és mit kell visszafejleszteni. Kérdésre válaszolva elmondta: levélben fordul az intézményvezetőkhöz annak érdekében, hogy a megtakarításokat az egészségügyi dolgozók bérének növelésére fordítsák, s ezek a pénzek „célba is érjenek”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik