bár a trió – a Depeche Mode-hoz hasonlóan – nem lehetett próféta saját hazájában. A britek torkán nem tudták lenyomni az effektekkel felcicomázott Placebót, nyilván azért, mert a Beatles-hagyományokra épülő angolszász rockzenei kánon idegenkedik az elektronikától. Nem meglepő, hogy június 12-i, Puskás Stadionba hirdetett Depeche Mode-koncertnek pont a Placebo lesz az előzenekara.
A Sleeping with Ghosts című sorlemezük, és a Once More with Feeling című válogatásalbumuk után jelentkező Medsről kijelenthetjük: hiába ígérte meg a zenekar a gyökeres változást, a „vissza a gyökerekhez” koncepcióját, az elektronika visszaszorítását, azért az új receptúra nagyon is tipikus, elektronikával hőkezelt album lett, amelyben semmi meglepő nincs. Viszont, tegyük hozzá gyorsan: mégis ez a trió pályafutásának csúcsteljesítménye, hiszen a jól karban tartott melankólia, a borongós slágerek látványos tűzijátéka, az egységes hangzás kiemeli az albumot a Placebo-repertoárból.
A Dimitri Tikovoi francia producerrel rögzített dalok puritanizmusa csak látszólagos. A lemez nem a virtuozitásával tüntet, hanem sokkal inkább a választékos ízléssel kidolgozott „kis színeseivel”, a jól megválasztott effektekkel, és a fokozatosan adagolt váratlanságaival.
„Baby, elfelejtetted bevenni a gyógyszered?” – énekli Brian Molko a címadó Medsben, de a lemez persze nemcsak az apaságtól rettegő fiúkat szólítja meg, hanem azokat a tömegeket is, akik egyre könnyebben nyugodnak bele az eszményeiktől való távolodásba.
A Placebo sajátos helyet foglal el a rocktörténelemben. Semmi újjal nem járultak hozzá a pop kiteljesítéséhez, viszont ők voltak azok, akik – kapitális slágereiknek, és felhasználóbarát, de mégis biztos ízlésről árulkodó lemezeiknek köszönhetően – igen közel jártak az „eszményi rock” beteljesítéséhez. Egy dalba tudják sűríteni az egyéni és a korosztályi kesergőket, a rombolás ösztönét és a hit kinyilatkoztatását, a gyónást és a feloldozást.
Placebo: Meds • EMI • 48 perc, 13 szám. Poptőzsdei árfolyam: ****
