Belföld

Példamutató roma középosztályt!

balog zoltán (balog zoltán, )
balog zoltán (balog zoltán, )

A magyar kormánynak "akkor is" fontos a roma felzárkózás ügye, ha néha a látszat mást mutat.

Magyarországnak szüksége van egy olyan roma magyar középosztályra, mely az együttműködésben érdekelt – jelentette ki a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat konferenciáján az emberi erőforrások minisztere szombaton Berekfürdőn.

Balog Zoltán a Mi akkor is… együtt! címmel rendezett tanácskozáson hangsúlyozta: a magyar kormánynak “akkor is” fontos a roma felzárkózás ügye, ha néha a látszat mást mutat, és hallani olyan negatív, gyűlölködő hangokat, melyek szerint a felmerülő problémákra nem ez a megoldás.

Ennek ellenére mi abban vagyunk érdekeltek, hogy együttműködjünk – mondta a tárcavezető, hozzátéve: szükség van olyan roma magyar középosztályra, mely képes az összefogásra és példát mutat abban, hogy van kivezető út a nyomorból és a reménytelenségből.

A politikus utalt arra, hogy nemcsak magyar, hanem cigány rasszizmus is létezik, amely a “konfrontációban érdekeltek” malmára hajtja a vizet, miközben rengeteg olyan magyar és roma van, aki segíteni akar egymáson. A háromnapos konferenciát méltatva kiemelte: a résztvevőket összeköti a hit, mely képes a legmélyebb konfliktusokat is kibékíteni és felülírni azt, hogy “ki a cigány és ki nem az”.

Kifejtette: a cigány szót is ki lehet mondani szeretettel és méltósággal, míg a roma szó is elhangozhat megalázó és bántó módon. Arra figyelmeztetett, hogy “aki csak jó magyar akar lenni, az pogány lesz és gyűlölködni fog, ám aki jó keresztény, abból biztos, hogy jó magyar, illetve jó cigány lesz”.

Az utóbbi időben falak omlottak le a magyarok és a romák között – jelentette ki beszédében az Országos Roma Önkormányzat elnöke. Farkas Flórián áttörésként, a kormány és a cigányság példátlan közös sikereként említette, hogy romák százai dolgozhatnak társaik felemelkedéséért és további tízezrek családjuk megélhetéséért Magyarországon.

“A rendszer összeért és jó az irány” – tette hozzá, jelezve, hogy szorgalmazni fogja, az év végéig legyen kormányzati döntés a romaügyi tanács létrehozásáról, és kezdje meg munkáját a cigányságot segítő foglalkoztatási szövetkezet.
A szakkollégiumi hálózatot fenntartó egyházak nevében Bölcskei Gusztáv református püspök a rendezvénynek otthont adó épület születésének történetét felidézve a megbékélés fontosságát hangsúlyozta.

Fabiny Tamás evangélikus püspök köszöntőjében megemlítette: a több mint 70 millió hívet tömörítő evangélikus világszövetség idei hivatalos üdvözlőkártyáján egy magyarországi roma festőnek a cigányok vándorlását megjelenítő alkotása szerepel majd.

Orosz Atanáz görög katolikus püspök arról beszélt: a szakkollégium roma diákjainak fontos szerepük lesz Magyarország jövőjének alakításában. Hivatásukat azonban csak kellő alázattal lesznek képesek betölteni – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik