Belföld

Magyar Nemzet: Orbán elengedhetné Hoffmannt

Hoffmann Rózsa (Hoffmann Rózsa)
Hoffmann Rózsa (Hoffmann Rózsa)

A kormánypárti napilap egy publicisztikában azt tanácsolja: ha az oktatási államtitkár felajánlaná a lemondását, Orbán Viktor fogadja azt  el.

Még nem késő címmel közölt írást a Magyar Nemzet, melyben többek között arról ír Csermely Péter, hogy „ha például Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár netán felajánlaná a lemondását, a kormányfőnek érdemes lenne elfogadnia”.

A kormánypárti lap arra figyelmezteti a kormánypártot, hogy „a nagyarányú felhatalmazásból fakadó kiemelt felelősség nemcsak a technikailag kétharmados fölényt igénylő döntésekre érvényes, hanem átvitt értelemben is, minden egyes kormányzati intézkedésre. Arra is, amellyel visszavonnak egy korábbit. Mert most egy ilyenre van szükség”.

Ha a Fidesznek és a KDNP-nek politikailag káros, hogy diákok ezrei tüntetnek, hogy folyamatosak a tiltakozások, hogy az oktatásügynek sikerült összehoznia egy kormányellenes egységet egy olyan rétegben, amelynek a tagjai igenis nagy érdekérvényesítő képességgel rendelkeznek, nos, az legyen a Fidesz és a KDNP problémája. Oldják meg – figyelmeztet az írás.

Csermely szerint ennél fontosabb, hogy az ingyenes felsőoktatási férőhelyek számának ez a szigorú csökkentése szembe megy azzal a filozófiával, amelynek egyik része az államadósság és általában az eladósodás elleni küzdelem fontosságának hangsúlyozása, a másik pedig a Magyarország jövője szempontjából kulcsszereplő aktív rétegek részben támogatása, részben helyzetbe hozása.

Közben pénteken az is kiderült, hogy a kormány kész meghátrálni a diákokkal szemben. A Nemzet cikkét itt találja!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik