Németország hazai összterméke idén 5 százalékkal vagy még jobban is visszaeshet, ezt jósolta kedden a Deutsche Bank fő közgazdásza, Norbert Walter. „A német gazdaság csak öt százalékkal fog szűkülni akkor, ha legalább a nyáron már fellendülés kezdődik. De nem lehet kizárni, hogy ilyen fellendülés nem lesz az év közepéig. Ezért egész évben 5 százalékosnál nagyobb visszaesés sem lehetetlen”, idézte a közgazdászt hétfőn a Bild című lap.
Németország hazai összterméke (GDP) a tavalyi utolsó negyedévben 2,1 százalékkal csökkent az előző negyedhez képest szezonális és naptári kiigazítással, változatlan áron, a szövetségi statisztikai hivatal két hete megjelent első becslése szerint.
Ez volt a legnagyobb visszaesés egy negyedéven belül az ország 1990-es újraegyesítése óta, annak ellenére, hogy a foglalkoztatás a negyedik negyedévben a legnagyobb volt szintén az újraegyesítés óta. A foglalkoztatottak száma 40,8 millió volt, 422 ezerrel, azaz 1 százalékkal több, mint egy évvel azelőtt. A visszaesést a beruházások, az export és a lakossági fogyasztás egyidejű csökkenésével magyarázták.
