Belföld

“A kormány csak ártani tud a felsőoktatásnak”

diákok tüntetnek (diákok, tüntetét, diák tüntetés, )
diákok tüntetnek (diákok, tüntetét, diák tüntetés, )

A Hallgatói Hálózat szerint a miniszterelnök szombati bejelentése és Giró-Szász András kormányszóvivő, valamint Balog Zoltán emberi erőforrás-miniszter vasárnapi tájékoztatója után biztosra vehető, hogy a kormány "csak ártani tud a felsőoktatásnak".

A diákok nemcsak a drasztikusan csökkentett keretszámok ellen, hanem a döntéshozatal átláthatatlansága, “az igazságtalan, röghöz kötésen, az egyetemek kivéreztetésén alapuló, szociálisan vállalhatatlan rendelkezések ellen” tiltakoznak – írja vasárnapi közleményében a Hallgatói Hálózat.

Orbán Viktor a Facebookon szombaton megjelent videoüzenetében közölte, el kell törölni a keretszám-szabályozási rendszert. Azoknak, akik teljesítik a szükséges követelményeket, és elszántak, hogy tanuljanak, majd Magyarországon dolgozzanak, továbbra is ingyenesnek kell maradnia a felsőoktatásnak. A kormányfő videoüzenetére a diákok is videoüzenettel válaszoltak. Ebből az derült ki, hogy nem győzte meg a fiatalokat a kormányfő igérete.

Balog Zoltán a kormányszóvivői tájékoztatón vasárnap szintén azt mondta: a kormány a tanulmányi költségek teljes állami fedezetéért azt várja el a felsőoktatásba bekerülő hallgatóktól, hogy szerezzenek diplomát, és nyilvánítsák ki szándékukat, hogy Magyarországon akarnak dolgozni.

A Hallgatói Hálózat szerint a keretszámok eltörlése nem oldja meg a rendszer problémáit. Ilyen horderejű döntéseket csak diktatúrában szokás egyik napról a másikra meghozni – olvasható a közleményükben.

A diákszervezet követelései között szerepel, hogy a kormány térjen vissza a 2011-es rendszerhez, és csak a következő tanévben, a hallgatók által elfogadott hat pont alapján, valós és nyílt konzultációt követően fogjon hozzá az átalakításokhoz.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik