Belföld

Vasárnap kora délután csapódik be az űrszonda

Vasárnap magyar idő szerint 14 óra 12 perckor éri el a Földet az orosz Phobos-Grunt űrszonda, de a becsapódás helye egyelőre ismeretlen.

Bakondi György a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vezetője elmondta, hogy Oroszország budapesti nagykövetsége szombaton jegyzéket adott át az OKF-nek, amelyben tájékoztatott a műhold visszatéréséről. Hozzátette, hogy a becsapódás pontos helyét továbbra sem tudták megmondani.

Bakondi György közlése szerint az éjszakai, illetve a vasárnap kora délelőtti órákban állnak majd rendelkezésükre a végleges adatok, azután, ha szükséges, meg tudják tenni a lakosság védelme érdekében fontos intézkedéseket.

A Phobos-Grunt (Phobos-Talaj) űrszondát november 9-én Zenit hordozórakétával juttatták Föld körüli pályára Bajkonurból, hogy talajmintát vegyen a Mars nagyobbik holdjáról, a Phobosról, és a Földre szállítsa. Eddig ismeretlen okokból azonban a szonda automatikája nem reagált a hajtómű-indítási parancsokra, így Föld körüli pályán ragadt, nem tudott kilépni a bolygóközi térbe.

Az indításkor 14 tonnás szonda lezuhanó darabjainak teljes tömege mintegy kétszáz kilogramm lesz. Orosz szakemberek szerint nem kell attól tartani, hogy a szonda 7,5 tonnányi mérgező üzemanyaga a légkörbe kerül, mert alumíniumtartálya 100 kilométeres magasságban kilyukad, és tartalma elég.

Az Egyesült Királyság Védelmi Minisztériuma az EU tagállamok rendelkezésére bocsátotta legújabb számítási eredményeit a Phobos-Grunt űrszonda becsapódásának előrejelzéséről, az orosz Rosszkozmosz Űrügynökség pedig megerősítette, hogy megfelelő időben értesítést ad az űrszonda maradványainak pontos becsapódási helyéről és idejéről.

Dr. Matthew Mowthorpe brit szakértő szerint a legnagyobb valószínűsége annak van, hogy a 13 ezer 200 kg tömegű műhold január 16-án csapódik be a Föld felszínén, és ez a térképek alapján érintheti hazánkat is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik