Belföld

Még 73 milliót kap tőlünk jövőre Schmitt Pál

schmitt-pál(i) (schmitt, olimpiai bajnokok klubja, )
schmitt-pál(i) (schmitt, olimpiai bajnokok klubja, )

Százmilliókat költhetnek el a volt köztársasági elnökök a szerintük nemes célokra.

A fotón egy kissé csibészesen, de azért mégis elnökösen komolyan mosolygó Schmitt Pál fog egy könyvet Kozma Imre atyával, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vezetőjével közösen. A Sándor-palotában járunk, 2012 január 26-án, amikor „egy internetes portál” „névtelen bloggerének ” állításai még csak elhessegetendő aprócska legyek voltak a köztársasági elnök körül. Akkor még nem Plagibának becézte a „pálgiumügy” miatt a köznyelv Schmitt Pált. Az elnök, aki az eset előtt Magyarország egyik legnépszerűbb politikusa volt, magabiztosan járta a vidéket és a világ nagyvárosait a magyar nép képviseletében. Kozma Imrét is egy ilyen út után hívatta magához; nagy benyomást tett rá a máltaisok tarnabodi projektje, ahol iskolát nyitott a szeretetszolgálat.

Hogy adományozott-e akkor pénzt a szeretetszolgálatnak, amelynek munkája a média csípései közepette is le tudta nyűgözni, nem tudjuk. Azt sem tudjuk, hogy még mindig támogatja-e a szervezet munkáját. Ám azt tudjuk: a volt elnök még jövőre is tizenöt középosztálybeli család éves jövedelmének megfelelő összeget, 73 millió forintot adományozhat majd a köz pénzéből közcélokra, ha a parlament megszavazza a 2013-as költségvetést.


Fotó: MTI / Kovács Tamás

Így költheti el

A költségvetési törvényjavaslat szerint ennyi jutna ugyanis a lemondott elnök közcélú felajánlásainak, adományainak finanszírozására. A pénz felett a volt elnök szabadon rendelkezhet, akár pályáztatás nélkül, egyedi döntés alapján is támogatást adhat.

A volt köztársasági elnökök pénzügyeit szabályozó 2011-es törvényben csak annyi a megkötés, hogy pártnak, illetve pártnak anyagi támogatást nyújtó szervezetnek nem juttathat forrásokat a rendelkezésére álló keretből. A kedvezményezettekkel még csak szerződést sem kell kötni. Csupán annyi a feladata, hogy az adományozás, felajánlás vállalásától számított tizenöt napon belül közzétegye az Országgyűlés a kedvezményezett nevét, valamint a felajánlás, adomány célját és összegét.

A többiek

Nemcsak Schmitt Pál kap erre lehetőséget – összesen a volt elnökök 219 millió forintot kapnak e célra, ha jóváhagyja a parlament az előirányzatokat.

A volt elnökök adományairól időről időre hallani is: Sólyom László például 30 millió forintot adott 2011-ben a Máltai Szeretetszolgálat három programjára. Támogatását a reménytelenül eladósodott családok talpraállítását szolgáló “Hitel-S” programnak, a veszprémi Pokoli torony néven ismert tízemeletes toronyház rehabilitációját szolgáló programnak és a „Tabán” nevű monori cigánytelep intregrálására indított programnak adta. Göncz Árpád egyebek között a Magyar Vöröskeresztnek és a Down Egyesületnek adott pénzadományt.

A logika

Az elnökök juttatásait szabályozó törvény indoklásában a benyújtó Navracsics Tibor azt írja: „a köztársasági elnök kiemelkedő jelentőségű közjogi tisztségviselő, az Alaptörvény alapján a nemzet egységének kifejezője, így indokolt, hogy a tisztségéhez méltó tiszteletdíjra és juttatásokra legyen jogosult.” Hozzáteszi: „A köztársasági elnökök megbízatásuk megszűnését követően is a közélet fontos résztvevői maradnak, ezért a javaslat részletesen rendelkezik a volt köztársasági elnöknek méltó életfeltételekről, valamint a közéleti részvételt is lehetővé tevő juttatásokról.”

Mellesleg, egy törvénynek köszönhetően, amelyet még Schmitt Pál írt alá, nem kell áfát sem fizetni az adományai után: ugyanis 2010 júniusa óta a közcélú adományok (újra) áfamentesek.

Mi jár a volt elnököknek?

–         a köztársasági elnök címre utaló elnevezés használata

–          havi tiszteletdíj (ugyanannyi, mint ha hivatalban lenne)

–          „megfelelő” lakáshasználati jog (ha kéri)

–          autó és sofőr

–          kétfős titkárság és iroda, költségekkel

–          egészségügyi ellátás

–          adományozási keret

Ajánlott videó

Olvasói sztorik