Belföld

Fizetőssé tehetik a budapesti hidakat

erzsébet híd (erzsébet híd, forgalom, duna, )
erzsébet híd (erzsébet híd, forgalom, duna, )

A főváros vizsgálja azt a lehetőséget is, hogy jövő júliustól mégsem a klasszikus dugódíjat, hanem hídpénzt fizettetne az autósokkal - írja a Népszava.

Tarlós István főpolgármester a lap kérdésére megerősítette, hogy ezt a lehetőséget is számba veszik.

A jelenlegi elképzelések szerint a Duna-hidakon való átkelésért kellene egyszeri díjat fizetni, itt is lehetnének kivételek, de a lap szerint a “helyben lakók” fogalma nehezen lenne értelmezhető.

Az eddigi információk arról szóltak, hogy a behajtásonkénti 400-500 forintos dugódíjat Pesten vagy a Nagykörúton belül, vagy a Hungária körúton belül kell fizetni, illetve a kettő együttes alkalmazása is elképzelhető.

A hídpénz részleteiről Tarlós István nem beszélt a lapnak, de általánosságban azt hozta fel mellette, hogy az ellenőrző rendszer kiépítése gyorsabb és olcsóbb lenne. Ez az autósoknak kevesebb bosszúságot, a forgalomban pedig kisebb zavart okozna. Hozzátette: meg kell vizsgálni, hogy a hídpénz hozna-e akkora bevételt, mint a dugódíj.

Az ötlet egyébként már 2007-ben is felvetődött. Ez esetben a behajtási díjhoz kapcsolódó zóna jelképes nagyságú lenne, gyakorlatilag a hídfőkre korlátozódna. Tarlós szerint ezt a megoldást az unió is elfogadhatja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik