Belföld

Iszapömlés: ennyi pénzzel segített az állam

forint (forint, )
forint (forint, )

Összesen 38 milliárd forintot tett ki a vörösiszap-katasztrófát követő helyreállítás, újjáépítés és a környezeti károk elhárításának az állam által kifizetett költsége.

A világméretű figyelmet kiváltó katasztrófa veszteségei iszonyúak voltak. A társadalmi összefogásnak köszönhetően a térségben élők sok segítséget kaptak – erről Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vezetője beszélt az iszapömlés második évfordulója alkalmából tartott kolontári sajtótájékoztatóján. A gátszakadás után heroikus küzdelmet folytattak a hivatásos szervek, a tűzoltók, a rendőrök és a vízügyi szakemberek egyaránt. A magyar mérnöki tudással sikerült megakadályozni, hogy a lúgos szennyezés elérje a Dunát, ami az ország tekintélyét igazolta – mondta. A Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. állami irányítás alá vonásával pedig megelőzték, hogy a cég tönkremenjen. Immár a száraz technológia bevezetésével működik tovább a Mal – sorolta a szakember.

Az ipari katasztrófa tanulságai közül Bakondi György kiemelte, hogy a mentés után a hangsúly a megelőzésre került, újjászervezték a polgári védelmet. A veszélyes anyagok szállítására és a veszélyes üzemekre is ma már új jogszabályok vonatkoznak.

A Kolontár és környezetünk jövője című rendezvényen Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) környezetügyért felelős államtitkára elmondta, hogy a teljes költségből 21 milliárd forintot fordítottak a környezeti elemekben keletkezett károk elhárítására. Az élővizek és a Duna védelme érdekében több ezer tonna gipszet szórtak hidakról száz kilométeren a Marcal folyóba.

Az államtitkár úgy fogalmazott, “világszám” volt, hogy amit a romániai ciánszennyezéskor nem sikerült megakadályozni, azt az iszapömléskor sikerült. Először leállították az ajkai timföldgyárat, majd hat nap után újraindították a termelést a több ezer munkahely megmentése érdekében. Az egyéni és szervezeti helytállás mellett óriásinak nevezte a kormányfő személyes szerepét, mert “a hasonló ipari katasztrófák külföldi példáival ellentétben az állam nem hagyta magára az embereket”.

Illés Zoltán hangsúlyozta, hogy a cégre kiszabott 135 milliárd forintos bírságot a kiömlött anyag mennyiségéből határozzák meg szigorú képletek alapján, nem “hasra ütésre”. Megemlékezett arról is, hogy a Mal tulajdonosai beperelték a médiában tett nyilatkozatai miatt, a bírósági eljárásban összesen 15 millió forintot követelnek tőle. Ezt “elterelő hadműveletnek” nevezte, mert közben bírósági eljárás van folyamatban a vörösiszap-katasztrófa miatt.

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet által rendezett beszélgetés résztvevői megtekintették Kolontáron, az épülő tanösvény fogadóépületében az általános iskolások rajzaiból készített tárlatot, majd az áldozatok emlékére virágokat helyeztek el az emlékhelynél.

A Mal Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyet. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház lakhatatlanná vált.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik