Az országcsoport állam- és kormányfői – köztük Barack Obama amerikai elnök – április 2-án tartanak értekezletet a válságkezelő intézkedésekről a kelet-londoni ExCel rendezvénycsarnokban.
150 csoport hirdetett akciókat
A hetek óta szerveződő tiltakozó akciók első mozzanataként mintegy 150 különböző csoport hirdetett – hangsúlyozottan békés célú – tüntető felvonulást szombatra London belvárosába. A több tízezres demonstráció kijelölt útvonala érinti a parlament épületét, a Downing Streetet – a miniszterelnöki hivatal utcáját -, és a végállomás a Hyde Park.
A Scotland Yardot mindazonáltal nem elsősorban a szombati – a hatóságokkal teljes együttműködésben szervezett – felvonulás aggasztja, hanem a G20-csúcs előtti napokban várható megmozdulások, amelyek közül a rendőrség szerint többnek is kifejezetten zavargások és erőszakos rendbontások kirobbantása a célja.
Mozgósítottak az anarchisták
Folyamatos londoni sajtóbeszámolók szerint a rendőrségi hírszerzés „példátlan mértékű” előkészületi aktivitást észlel anarchista és kapitalizmusellenes csoportok körében. Olyan, korábbi zavargások során hírhedté vált szerveződések is megjelentek a színen, amelyek évek óta nem hallattak magukról.
A Scotland Yardnál töröltek minden eltávozást a hétre.
A Londoni Kereskedelmi Kamara közölte: megfontolandó, hogy a kérdéses időszakban a citybeli cégek ne kérjék-e meg alkalmazottaikat az öltöny utcai viseletének mellőzésére, mivel a tiltakozók kilátásba helyezték „bankárok megtámadását”.
A tervbe vett akciók között szerepel a Bank of England – a brit jegybank – „ostroma” is április elsején. Ezt a „Holtak kormánya” (Government of the Dead) nevű anarchista csoport szervezi, állítólag több ezer antikapitalista tüntető részvételével.
Milliárdokat költenek a biztosításra
A demonstrációk táborának szélességét a neves London School of Economics gazdaság- és politikatudományi egyetem egyik professzora a szombati Financial Timesnak úgy jellemezte: a mostani helyzet hasonló az 1990-ben lezajlott adóellenes tüntetésekhez, amelyek egy zászló alá terelték „az agitpropos balszélt az angol középosztállyal”.
A G20-csúcs rendőri biztosításának költségeit 7-10 millió fontra (2,3-3,3 milliárd forintra) teszik előzetes becslések.
