Egyre-másra jelennek meg elemzések arról, hogy a nemzetközi válságkezelésnek nem lesz jó vége – a dolgok alakulása pedig hazánknak is húsbavágó. Éppen tavaly ősszel kellett látványosan megtapasztalni, hogy Magyarország ugyancsak mélyen betagozódott a világ gazdasági-pénzügyi rendszerébe, s bizony nemcsak a válság „oldalszele” érinti.
A FED elnöke szerint az amerikai jegybank megtanulta a leckét a 30-as évek világválságából. Ben Bernanke ugyanis egy ünnepségen még 2002-ben elismerte, hogy a FED bizony hibázott a 30-as években, s igazat adott Milton Friedmannak abban, hogy a válságot lényegében a monetáris erők okozták.
Tanultak a 30-as évek válságából
Kétség nem fér hozzá, hogy a FED válságkezelése a szöges ellentéte annak, ami a 30-as évek – visszatekintve egyértelműen sikertelen – válságkezelése volt. Egyes elemzők szerint azonban a jelenlegi módszer sem vezet feltétlenül jó eredményre – bár e modern válságkezelés hatékonynak tűnik, ennek köszönhetően nemrégiben meghosszabbították Bernanke mandátumát.
túlélő összefüggéskészlet a válsághoz
Fokozódó befektetői magabiztosság, optimizmus >>> gyengülő dollár (átváltják kockázatosabb eszközökbe), emelkedő tőzsdeindexek, növekvő nyersanyagárak, erősödő forint
Fokozódó bizonytalanság >>> erősödő dollár és gyengülő tőzsdeindexek, csökkenő nyersanyagárak, gyengülő forint
A jegybankok kvantitatív könnyítése, több jegybankpénz >>> infláció növekedése
Nyersanyagár-növekedés >>> infláció növekedése
Alacsony kamat >>> infláció növekedése
Magas kamat >>> infláció csökkenése
Magas munkanélküliség, alacsony vásárlóerő >>> infláció csökkenése
Aggodalmak
Az aggodalmak szerint ugyanakkor a gazdaságba pumpált óriási pénzek előbb-utóbb inflációt okoznak, s a gigantikusra hízott államadósságok is érdekeltté teszik majd az eladósodott államokat (már persze nem azokat, amelyek – mint Magyarország – államilag is jelentős részben „deviza alapon” adósodtak el) abban, hogy engedjenek az inflációnak.
Ezért azután a kamatszint is magasabb lesz a jelenleginél, ami visszafogja a beruházásokat, gyengítve a növekedést. Ráadásul a lassú kilábalás, s a spekulációs nyomás által növekvő nyersanyag – például olaj – árak is az infláció motorjává válhatnak. Ezen kockázatokra fölhívták a figyelmet a az Ecostat és a Világgazdasági Kutatóintézet (VKI) közös kutatása nyomán a VKI kutatói is nemrégiben, s a válságot megjósoló Nouriel Roubini is hasonló aggodalmaktól szenved.
Önbeteljesítő jóslat?
Hogy a kép még érdekesebb legyen, egyes elemzők éppenséggel arra biztatják a befektetőket, hogy a várható „vad infláció” miatt fektessék a pénzüket nyersanyagokba. A tanácsot megfogadók erősítik az árfelhajtó spekulációt, s ezzel az infláció növekedését is megalapozzák, szép példáját nyújtva az önbeteljesítő jóslatnak, ami egyébként nem ritka a pénzügyi piacokon.
Ha a pesszimista elemzők által elképzelt világot fölvázoljuk, akkor a kép uralkodó elemei a magas, részben költségalapú infláció, a gyengülő dollár, a magas munkanélküliség és az alacsony szintű, nullaközeli növekedés.
A dolgok ilyetén alakulása számos kérdést vetne föl. Például azt sem tudjuk, mit szólna az USA-ban elszabaduló inflációhoz Kína, amely az USA legnagyobb hitelezője (az állampapírok révén). Ez ugyanis a dollár gyengülése, s ez által Kína valutatartalékainak leértékelődése miatt szögesen ellenkezne a feltörekvő óriás érdekeivel. De hogy a távoli Kínánál közelebbre nézzünk, a válságkezelés befuccsolása – ami akár a világgazdaság évtizedes pangásához vezetne – nyilvánvalóan meghatározó lenne a világgazdasághoz ezer szállal kötődő kis, nyitott magyar gazdaságnak.
„Nem kell annyira félni”
Az FN.hu által megkérdezett magyar makroelemzők szerint ugyanakkor ezen aggodalmak túlzottak. Nem kell annyira félni az inflációtól – mondta az FN.hu kérdésére Barcza György, a K and H vezető elemzője. Az elemző magát inkább az optimisták közé sorolva úgy vélte, hogy az infláció már a fellendülés hírnöke lesz, s értelmetlen arról beszélni, hogy az infláció miatt marad el a fellendülés, mert ha a fellendülés ereje csökken, lassul az infláció is. Suppán Gergely, a Takarékbank makroelemzője sem osztotta a pesszimisták véleményét, minimális esélyt adva a nemzetközi válságkezelési erőfeszítések befuccsolásának.
Annyit azonban megjegyzett: ha valóban nem indulna be a világgazdaság fellendülése, akkor csakugyan nagy baj lenne, ugyanis még a legfejlettebb államok sem képesek még egyszer ilyen nagyságrendű lökést adni a gazdaságaiknak.
Aligha jöhetne ki jól Magyarország a válság elnyúlásából – mondta az elemző. Bár a válság kitörésekor napvilágot látott olyan elemzés is, hogy a kelet-közép-európai régió fejlődésének akár jót is tehet a válság, mert a cégek költségtakarékossági okokból további gyártókapacitásokat helyezhetnek át ide, Suppán Gergely szerint erre ne számítsunk. A nagyvállalatok jellemzően hazatelepítik a kapacitásaikat vagy tőlünk keletebbre viszik azokat – vélte Suppán Gergely.
befuccsol a magyar válságkezelés?
Válságkezelés nincs abban az értelemben Magyarországon, ami a fejlett világban, s ami nincs, az nem is fuccsolhat be. Abban az értelemben persze van magyar válságkezelés, hogy az IMF-hitel segítségével sikeresen elkerülte az ország az államcsődöt, s az ehhez szükséges költségvetési megszorításokat a parlament elfogadta – de ez végső soron annyiban reakció a válságra, hogy mindenképp finanszírozót kellett Magyarországnak találnia, s ez közvetlenül a hitelező – az IMF – igényeinek való megfelelést szolgálja. Az mindenképp sikernek mondható, hogy Magyarország elkerülte az államcsődöt, s kihasználva az általános pozitív hangulatot, a közelmúltban sikeres államkötvény-kibocsátást hajtott végre.
S történt persze sok kisebb lépés a vállalkozások, a munkahelyek, a devizahitelesek védelmében, de nagyobb pénzek híján ezek nem bírtak komoly hatóerővel. Magyarország kapott némi nemzetközi segítséget az IMF-hitelen felül is, például az EBRD-től, még ha nem is olyan nagyságrendben, mint amekkora forrást próbált Gyurcsány egy balul sikerült huszárvágással szerezni az egész régiónknak a nemzetközi közösségtől.
Meg kell annyit jegyezni a tisztesség kedvéért, hogy hazánk helyzetéből és erőforrásaiból adódóan jelentősen többet nem tehet, mint hogy reménykedik a nemzetközi válságkezelő lépések sikerében.
Válságkezelésként beszél még a kormány a százmilliárdokat megmozgató adó- és járulékátrendezésről. A deklarált fő cél itt arról szólt, hogy a csökkenő járulékok miatt legalábbis lassul a munkahelyek számának csökkenése. Ezt egyébként sajátos módon éppen a munkaadói járulék megszüntetésétől (is) remélve, amelynek feladata éppen a munkanélküliek ellátása, képzése volt.
Hogy ezt a cél sikerült-e elérni, azt bizony soha nem tudjuk majd objektíven, kétséget kizáróan megítélni, hiszen nincs mód egy párhuzamos világban kipróbálni, hogy mi lett volna az eredménye annak, ha a megemelt áfából befolyó többletbevételt nem járulékcsökkentésre, hanem például a krízisalap nagyobb mérvű feltöltésére/nagyszabású közmunkaprogramokra/szociális transzferek (például munkanélküli segély) emelésére/ bármi egyébre fordították volna.
Sejtéseink azért lehetnek, hiszen Fazekas Károly, a MTA Közgazdaságtudományi Intézetének kutatója azt írja A magyar foglalkoztatási helyzet jelene és jövője című tanulmányban, hogy a magyar vállalatok munkaerőkereslet-költségének rugalmassága -0,3 körülire tehető. Ez azt jelenti, hogy például egy igen jelentős, 10 százalékos adó- és járulékmérsékléstől, ami a bruttó bérjövedelmeket nagyjából 3 százalékkal csökkentené, egyszázalékos foglalkoztatásbővülés várható – írta a kutató.
(A végül elfogadott 5 százalékpontos járulékcsökkentés önmagában nagyjából 4,5 százalékos bérmegtakarítást jelent egyébként a munkáltatónak, a számot a természetbeni juttatások megadóztatása rontja, az szja csökkentése – közvetett módon – javítja. A foglalkoztatásbővítő hatás tehát – ha -0,3-mal számolunk – valahol 1 és 2 százalék között lehet.)
