A Pénzügyminisztérium azt is tovább pontosítja, hogy az alapvető élelmiszerek közül mi tartozzon a tervezett 18 százalékos áfakulcs alá. Kovács Tibor elmondta: a szocialista frakció hétfőn este tartott informális egyeztetést Oszkó Péter pénzügyminiszterrel. Hozzátette: az ülésen megállapodtak, hogy a Pénzügyminisztérium néhány képviselői felvetést megvizsgál.
A frakcióvezető-helyettes ezek között említette a tervek szerint július 1-jétől életbe lépő 18 százalékos új áfakulcs alá tartozó termékek körét. A kormány elképzelései szerint e kedvezményes kulcs alá kizárólag a tej, a tejtermékek, a kenyér, a pékáru és a távhő tartozna.
Kovács Tibor azt mondta: pontosítani kell, hogy például alapvető élelmiszernek számít-e az a sajt, amelynek a kilója 10 ezer forint. A családi pótlék kapcsán kiemelte: a tervek szerint kikerül az idei adótörvényekből az a rendelkezés, hogy a családi pótlék szeptember 1-jétől adóalapot növelő, „adóterhet nem viselő járandóság” lenne.
A kormány vizsgálja, miként tehető rászorultságalapúvá a családi pótlék rendszere – közölte a szocialista politikus.
A már korábban benyújtott adócsomagnak megmarad az a része, amelynek elemei július 1-jétől lépnek hatályba – mondta el Kovács Tibor. A másik csomag az lesz, amely a 2010. január 1-jétől életbe lépő változásokat rendezi egy teljesen új törvényjavaslatba, ezt 2-3 héten belül terjeszti be a kormány, és ezt is a tavaszi ülésszak alatt fogadná el a parlament.
A harmadik csomagot azok a javaslatok jelentik majd, amelyek a 2009-es tervezett változásokat pontosítják tovább.
A frakcióvezető-helyettes kiemelte, hogy az adócsomag módosító indítványait a csütörtöki költségvetési bizottsági ülésen nyújtják majd be.
A szocialisták hétfői frakcióülésén a pénzügyminiszter azt mondta, hogy a PM javaslatai nincsenek „kőbe vésve”, és hogy a tárcánál komolyan fontolóra vesznek minden a képviselőktől érkező kezdeményezést – idézte fel Kovács Tibor.
