Belföld

Felfüggesztett börtön a leszorító román kamionsofőrnek

Tíz hónap, két évre felfüggesztett börtönre ítélte a Békéscsabai Bíróság pénteken a román kamionsofőrt, aki csütörtökön járművével egy utasokkal teli autóbuszt próbált leszorítani a 44-es főútról Békéscsaba és Gyula között.

A Békéscsabai Bíróság közleménye szerint a bíróság közúti veszélyeztetés bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottat. Cserbenhagyás vétsége miatt a bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján nem marasztalta el a sofőrt.

A rendőrség közúti veszélyeztetés bűntette és cserbenhagyás vétség elkövetésének a megalapozott gyanúja miatt folytatott gyorsított eljárást az őrizetbe vett 21 éves román állampolgárságú sofőr ellen. Az ítélet nem jogerős, az ügyész fellebbezést jelentett be a cserbenhagyás vétségének megállapításáért és a büntetés súlyosbításáért.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője, Vargáné Szombati Andrea korábban az MTI-nek elmondta: egy román rendszámú kamion megpróbált leszorítani az útról egy utasokkal teli autóbuszt Békéscsaba és Gyula között. Senki sem sérült meg, a 21 éves román sofőrt őrizetbe vették a rendőrök.

A Békéscsaba határában lévő körforgalomnál az elsőbbségadás miatt alakult ki csütörtök délután vitás helyzet a város központjából induló, menetrend szerint közlekedő busz és az elkerülő útról érkező kamion vezetője között.

A Körös Volán sofőrje felhajtott a 44-es főút Gyulára vezető, kétszer kétsávos szakaszára, amikor észrevette, hogy a kamion folyamatosan mellettük halad, és a belső sávból feléjük tartva, próbálja kiszorítani az autóbuszt a külső sávból. A kamion letörte a busz bal oldali visszapillantó tükrét, a pótkocsija pedig végigkarcolta a busz oldalát.

A súlyosabb baleset elkerüléséért a buszsofőr lehúzódott a leállósávba, és a járművel megállt. A kamionos megállás nélkül továbbhajtott Gyula felé. A buszsofőr a rendszám alapján hívta a rendőrséget. A kamion vezetőjét a békéscsabai rendőrök a gyulai határátkelőhelyen fogták el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik