Belföld

Még több iskolát államosítanának

iskola (iskola, )
iskola (iskola, )

Az új tervek alapján nagyjából 2700 településen az állam, mintegy 400-on pedig az önkormányzat gondoskodhatna az iskolák működtetéséről.

Az eredeti elképzelésekkel szemben magasabb lélekszámnál húzhatják meg azt a határt, ahol az államnak automatikusan át kell vennie az iskolák fenntartását. Így több oktatási intézmény kerülhet állami kézbe – tudta meg a Magyar Nemzet.

Újra napirendre kerültek a köznevelési kérdések a múlt heti, kétnapos kormányülésen: Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár ekkor tájékoztatta a kabinet tagjait az iskolák állami átvételével kapcsolatos helyzetről. A lap információi szerint korábban több fideszes országgyűlési képviselő – egyben kistelepülési polgármester – kezdeményezte a kormánypárti frakcióban, hogy a kormány által elfogadott főszabállyal szemben ne három-, hanem öt- vagy hétezer fős lélekszámnál húzzák meg a fenntartási határt. Ötezres határral számolva ez azt jelenti, hogy nagyjából 2700 településen az állam, mintegy 400-on pedig az önkormányzat gondoskodhatna az iskolák működtetéséről.

A kormány tervei szerint 2013 januárjától a háromezer fős lélekszám alatti települések iskoláit az állam működteti majd, míg az efölötti települések oktatási intézményei önkormányzati kézben maradnak. Arról is döntés született azonban, hogy ettől a főszabálytól mindkét kategóriánál el lehet térni, vagyis a működtetés jogáról a háromezer főnél magasabb lélekszámú települések önkormányzatai lemondhatnak, az ennél kisebb települések viszont kérhetik, hogy elláthassák ezt a feladatot.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik