Gazdaság

Nekilódul a Linux?

Megtört a jég a nagy rendszerintegrátor cégek háza táján: immár nyíltan vállalják, hogy nem csak a Microsoft megoldásait, hanem linuxos szoftvereket is kínálnak ügyfeleiknek. Legalábbis ezt mutatja a Novell és a Synergon múlt hét végén bejelentett régiós szintű stratégiai együttműködése.

Szittya Tamás, a Novell Magyarország Kft. ügyvezetője szerint már évek óta nem „vagy”-ban, hanem „és”-ben gondolkodnak a cégek, amikor szoftverrendszerek kiépítése kerül szóba. Magyarán a linuxos és a windowsos környezet ma már jól megfér egymás mellett az összetett vállalati környezetben. Sőt, a Microsoft és a Novell tavaly novemberben bejelentett világszintű együttműködése nyomán (Figyelő, 2006/46. szám) a hatalmas hálózatokat üzembe állító és fejlesztő rendszerintegrátorok is sokkal bátrabban ajánlják ügyfeleiknek az olcsóbban beszerezhető, nyílt forráskódú Linux rendszereket.

A költségérzékeny államigazgatási szektorban erős Synergon részéről így érthető a megállapodás várható hozadéka. Hazánkban az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatala, a Közlekedési Főfelügyelet és a Magyar Szabadalmi Hivatal jár elöl a Linux alkalmazásában. A megoldás Európa-szerte is egyre terjed, különösen a közigazgatásban és néhány nagy cégnél (Audi, PSA Peugeot Citroën, Siemens Medical, Deutsche Bahn). Az Európai Bizottság egy friss jelentése szerint 2010-re az unió összes IT szolgáltatásának 32 százaléka nyílt forráskódú szoftverekre fog épülni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik