Belföld

Az MDF jogutódjának továbbra is kell Bokros pénze

Fellebbez a JESZ, miután a Fővárosi Törvényszék jogalap hiányában nem jogerősen keresetüket.

A Jólét és Szabadság Demokrata Közösség (JESZ) fellebbezést nyújt be azt követően, hogy a Fővárosi Törvényszék pénteken jogalap hiányában nem jogerősen elutasította az MDF jogutódjának azon keresetét, amelyben több tízmillió forint vagyoni és nem vagyoni kártérítést követelt Bokros Lajostól, az MDF színeiben európai parlamenti mandátumot szerző politikustól.

A JESZ pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmaz, keresetüket arra alapozták, hogy Dávid Ibolya az MDF volt elnöke “aláíratott egy okiratot Bokros Lajossal, amelyben a volt pénzügyminiszter vállalta, hogy amennyiben a politikai közösség visszahívja, akkor visszaadja a mandátumát”. A parlamenten kívüli párt emlékeztet, a törvényszék pénteken semmisnek tekintette ezt a dokumentumot, mivel állásfoglalása alapján az ellentétes a szabad mandátum elvével. Mint írják, ettől függetlenül továbbra is úgy gondolják, Bokros Lajos megtévesztette a pártot, és végső soron a választókat, a törvényszék döntését ezért az igazságszolgáltatás “arcul csapásának” tartják és fellebbeznek ellene.

A párt a többi között azt rója fel Bokros Lajosnak, hogy a politikus egyoldalúan minden kapcsolatot megszakított a párttal, annak politikáját nem képviseli. A bíróság álláspontja szerint a Fővárosi Törvényszék a politikai felelősséget nem, csak a jogi felelősséget vizsgálta és vizsgálhatta, a szabad mandátum elvéből kiindulva pedig az alperes magatartása nem jogellenes, így a követelésnek nincs jogalapja. A pénteki tárgyalástól távolmaradt Bokros Lajos jogi képviselője korábban azzal érvelt, hogy a megválasztott képviselő a legjobb tudása szerint köteles eljárni, és szerinte a politikus ugyanazt a politikát képviseli, amelyet a kampányban is, amely egybecsengett az akkori MDF-ével.

A Bokros Lajossal szembeni keresetben a párt eleinte a teljes kampányköltséget lefedve mintegy 160 millió forintos vagyoni és 100 millió forintos nem vagyoni kár megfizetését kérte, majd módosította az összegeket és a vagyoni kár összegét 53 millió, a nem vagyonit pedig 35 millió forintban jelölte meg. Tekintettel a magas összegekre, a bíróság a nem jogerős ítéletében 5 millió forint perköltség megfizetésére kötelezte a felperest.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik