Gazdaság

Simor: a piacnak fogunk beszélni

A jegybank által megfogalmazott üzeneteknek nem a kormány a célpontja; akkor kell megszólalni, ha mondanivalónk van, és az a piac számára fontos – mondja a Figyelőnek adott interjújában Simor András, a jegybank következő elnöke. A lap csütörtökön megjelenő számából kiderül: az MNB kijelölt vezetője empatikus főnök, aki nehezen hagyta ott mostani állását.

Nehéz szívvel hagyja ott mostani állását (a Deloitte elnök-vezérigazgatói posztját) Simor András, az MNB következő elnöke – derül ki Simor András a Fgyelőnek adott interjújából. A lap csütörtökön utcára kerülő számában megjelenő beszélgetésben Simor úgy fogalmaz: „Egyik vezetői alapelvem, hogy az ember semmi olyat ne csináljon, amit nála fiatalabb vagy alacsonyabb beosztású kollégái is majdnem olyan jól meg tudnak csinálni, s nem szerettem volna megvárni, amíg előbb-utóbb nem marad feladatom”, majd hozzáteszi: „a Magyar Nemzeti Bank elnökének lenni különleges megtiszteltetés, és a feladatot jól megoldani óriási kihívás”. A jegybankelnöki tisztségelfogadása ellen szóltak érvek – derül ki az interjúból, mert mint Simor elmondta, nem szeretne a belpolitikai élet kereszttüzében állni.

A kommunikációt nehéz túlbecsülni

„Pénzben is mérhető, és a piacok szempontjából is nagyon fontos, hogy pontosan mi és mikor hangzik el” – nyilatkozta a Magyar Nemzeti Bank következő elnöke. „Akkor kell megszólalni, ha úgy érezzük, mondanivalónk van, és ez fontos azok számára, akikkel kommunikálni akarunk. Ez pedig alapvetően a piac. Azt gondolom, a jegybank által megfogalmazott üzeneteknek nem a kormány a célpontja. Lehet olyan helyzet, amikor a kormánnyal is a sajtón keresztül kell kommunikálni, de remélem, erre ritkán lesz szükség” – mondta a Figyelőnek Simor András.

Ha a kabinet a konvergenciaprogramot megvalósítja és meghozza mindazokat a részletintézkedéseket, amelyek biztosítják a megjelölt célok megvalósulását, akkor viszonylag nyugodt és békés együttélés várható a jegybanki monetáris politika és a kormány gazdaságpolitikája között – vázolta a kormány és a jegybank várható viszonyát az MNB következő vezetője, aki elmondta azt is, hogy egyelőre nincsenek jelöltjei a megüresedő alelnöki posztokra.

Empatikus főnök

A karrierjét a jegybankban kezdő közgazdász számára a második hazai értékpapír-kereskedő cég, a Creditanstalt Értékpapír Rt. irányítása hozta meg a kiugrás lehetőségét.

„Következetes volt, ha kellett, szigorú, de sosem éreztük azt, hogy kiveszett volna belőle az ember” – utal a magyar vadkapitalizmus sikeres vállalatvezetőire jellemző, Simorból hiányzó vonásra egyik akkori munkatársa a Figyelőnek. „Úgy tudott főnök lenni, hogy nem éreztük annak” – fogalmazott a Bank és Tőzsdének Lantos Csaba, az OTP Bank lakossági divíziót kommandírozó vezérigazgató-helyettese, a CA akkori menedzsmentjének egyik tagja.

A lap több forrása szerint is a konvergenciaprogram elkészültét irányító Konvergencia Tanács volt Simor „vizsgafeladata” Gyurcsány Ferencnél, és a kormányfő ezután döntött Simor jelölése mellett.

(Simor András a Figyelőnek adott interjújában szól még arról, hogyan kíván együttműködni a Monetáris Tanács tagjaival, valamint arról is, mit szól a jegybanktörvény készülő módosításához.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik