Gazdaság

A könyvelő rémálma

Oroszországban politikai színezetű jogi akció folyik a korábban a Yukos olajtársaságot auditáló Price­water­house­Coopers ellen.

Minden előzetes figyelmeztetés nélkül nyomultak be az orosz rendőrség házkutatási paranccsal érkező egységei a közelmúltban egy moszkvai irodaépületbe, ahol ládaszámra foglaltak le dokumentumokat. A március 9-én történtekhez hasonló jelenetek megszokottak voltak három éve, amikor a hatóságok adóelkerülés gyanújával vizsgálatot folytattak a Yukos olajtársaság és annak elnöke, Mihail Hodorkovszkij ellen. Ezúttal azonban nem egy helyi oligarcha volt a célpont. A rendőrség a világ négy vezető könyvvizsgálója közé tartozó PricewaterhouseCoopers (PwC) moszkvai központját szállta meg.

A PwC ráadásul nem először kénytelen megtapasztalni, milyen viszontagságos a jogi környezet az Oroszországban tevékenykedő cégek számára. Négy hónappal a szóban forgó házkutatás előtt született meg egy moszkvai bíróságon az az első fokú ítélet, amelynek értelmében a PwC 2002-ben adóelkerülést követett el, ezért hátralék és bírság címén 15 millió dollárt köteles fizetni. A rendőrség most azt vizsgálja, történt-e bűncselekmény. Ha vádemelésre kerül a sor, a PwC partnerei akár börtönbüntetést is kaphatnak. Egy másik ügyben a bíróság március 20-án úgy ítélt, hogy 2002 és 2004 között a PwC hamis auditokat adott ki a Yukos részére. (Az olajcéget 27 milliárd dollárnyi adó meg nem fizetésében marasztalták el, Hodorkovszkij jelenleg börtönbüntetését tölti.) A bíróság kimondta, hogy a PwC „gyakorlatilag részese volt az illegális adózási gyakorlatnak”, egyben lefoglalta a társaság 645 ezer dolláros könyvvizsgálói díját.


A könyvelő rémálma 1

Moszkvai székház. A PwC partnerei akár börtönbüntetést is kaphatnak. Fotó: RedDot/Kommerszant

A társaság tagadja a törvénysértést, és mindkét ügyben fellebbez. „Meggyőződésünk, hogy szakmánk legjobb elvei szerint jártunk el, és ésszerűen cselekedtünk” – szögezi le Michael L. Kubena, a PwC moszkvai ügyvezető partnere. A cég most a májusban esedékes döntést várja arról, megújítják-e könyvvizsgálói engedélyét.

LESZÁMOLÁS? Kérdés, mindez vajon egy nagyszabású leszámolás kezdete-e. Valószínűleg nem. „Szerintünk ez a szituáció hozzátartozik az oroszországi üzletmenethez” – mondja Rogers Munnings, a rivális KPMG orosz részlegének vezérigazgatója. A legtöbb megfigyelő a Yukos számára végzett munkával hozza összefüggésbe a PwC gondjait. Az olajtársaság elleni hadjárat annak idején világszerte nagy figyelmet keltett, és sok elemző olyan politikai indíttatást látott benne, hogy a Kreml „ki akarta csinálni” a növekvő befolyásával fenyegető erővé vált Hodorkovszkijt. A PwC elleni akciók egybeesnek a Yukos feldarabolásának utolsó szakaszával: most folyik a vállalat még megmaradt vagyonelemeinek elárverezése. Emellett az ügyészség februárban új vádakat emelt a Yukos volt vezetői ellen. „Egyedi esetként kell felfogni, nem pedig az egész könyvvizsgálói piac elleni támadásként” – vélekedik a PwC-ügyről Agvan Mikaeljan, a Finekszpertiza auditcég igazgatóhelyettese.

Könyvvizsgálók és jogászok mindazonáltal aggódnak a pénzügyi ellenőrzés erősítését célzó új kormányzati igyekezet következményei miatt. Sérelmezik, hogy az orosz adóhatóság egyre gyakrabban követel bizalmas információkat ügyfeleikről – minden jogi alap nélkül. Az auditoroknak nem tetszik az a törvénymódosítási javaslat sem, amelynek értelmében kötelesek volnának jelenteni a jegybanknak, ha banki ügyfeleiknél gyanús tevékenységet tapasztalnak. „Úgy látom, a hatóságok azt akarják, hogy mi végezzük el az ő munkájukat” – mondja Julija Jemeljanova, a BKR-Interkom-Audit orosz könyvvizsgáló cég partnere.

VISSZAMENŐLEGESEN. További gond az orosz törvények szeszélyessége. Amikor a PwC a Yukos könyveit auditálta, Oroszországban széles körben elterjedt volt az adómenedékek és egyéb, az adóbefizetés minimalizálását szolgáló eszközök alkalmazása, a törvény pedig nem szabályozta egyértelműen mindezt. Az ilyen módszereket csak később nyilvánították törvénytelennek, és támadták meg visszamenőlegesen a bíróságokon. Erre hivatkozott Carlos M. Gutierrez amerikai kereskedelmi miniszter is, amikor közelmúltbeli moszkvai látogatásán tisztességes eljárást szorgalmazott a PwC esetében.

Ez persze önmagában nem nagy vigasz a cég számára. Ám ha megújítják az engedélyét, kiheverheti a megrázkódtatást, lévén kétezer ügyfelével Oroszország első számú könyvvizsgálója. Árbevétele tavaly 16 százalékkal, 215 millió dollárra nőtt. „Hihetetlenül jól megy az üzlet” – jelenti ki Kubena, az ügyvezető. A kérdés már csak az, a hatóságok is engedik-e.


Ostrom alatt

A hatóságok napról napra fokozzák a PwC könyvvizsgáló cégre nehezedő nyomást.

2006. NOVEMBER 20. Egy moszkvai bíróság még 2002-ből datálódó adóhátralékokra és az ezekhez kapcsolódó bírságokra hivatkozva 15 millió dollár megfizetésére kötelezi a PwC-t.

2006. DECEMBER 25. Az adóhatóságok bírósági keresetet nyújtanak be a PwC ellen, azzal vádolva a céget, hogy annak idején hamis auditokat bocsátott ki a Yukos olajtársaságról.

2007. MÁRCIUS 9. Az orosz rendőrség megszállja a PwC moszkvai irodáit – a bűnügyi vizsgálat oka a könyvvizsgáló cég állítólagos adóelkerülési gyakorlata.

2007. MÁRCIUS 20. Egy moszkvai bíróság 645 ezer dollárra bírságolja meg a PwC-t a Yukos olajtársaság számára 2002 és 2004 közötti végzett auditáló tevékenységével összefüggésben.

2007. ÁPRILIS 3-9. Az AvtoVaz orosz autógyár felmond az auditját eddig végző PwC-nek, ugyanakkor a Gazprom szerződést köt a könyvvizsgáló társasággal.

2007. MÁJUS 20. Lejár a PwC öt évvel ezelőtt kapott oroszországi auditengedélye, amelynek megújítása a helyi hatóságoktól függ.


A könyvelő rémálma 2

A könyvelő rémálma 3

Ajánlott videó

Olvasói sztorik