Kötélhúzás kezdődhet a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, illetve két mobiltársaság között. A lapunk megjelenése utáni napon ugyanis Kóka János szakminiszter megteszi első ajánlatát arra, hogy milyen feltételekkel engedi meghosszabbítani a Magyar Telekom (MT) Nyrt. és a Pannon Zrt. koncessziós szerződései közül azokat, amelyek 18 hónap múlva lejárnak. A miniszter a szakértői csapata segítségével sok megoldást mérlegelt, de olyan javaslatot aligha adhat, amelyet a cégek „csont nélkül” elfogadnának, a vita így borítékolható.
SZÉLES MOZGÁSTÉR. Az MT-be nemrég beolvasztott T-Mobile és a Pannon jogelődje 1993-ban kötötte meg az első mobilkoncessziós szerződéseit, amelynek értelmében a 900 megahertzes frekvenciasáv egy-egy szeletét 15 évig használhatják. Ezek 2008. november 4-én lejárnak, de legfeljebb 7,5 évvel meghosszabbíthatók; a folytatás feltételeiről kezdődnek most az egyeztetések. (A Vodafone is használja ennek a sávnak egy szeletét, de szerződését 1999-ben kötötte, és így az csak 2014-ben jár le.)
Kóka Jánosnak tehát azt kellene megfelelően meghatároznia, mennyit érhet ma egy 7,5 évre szóló, mobilszolgáltatásra alkalmas frekvenciasáv használati joga, és az állam szempontjából milyen feltételekkel érdemes a hosszabbítást engedélyezni. „Egy új pályázat kiírásától kezdve a hosszabbítás különböző feltételein át számos variáció áll a miniszter rendelkezésére. A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) a piac, a fogyasztók és az állam érdekeit is szem előtt tartva ezek közül tette meg a javaslatát. „Ennek részletei a miniszteri döntés előtt természetesen nem nyilvánosak” – mondta a Figyelőnek Márton György, a szakmai hátteret biztosító hivatal szóvivője.
A feladat azért is nehéz – sőt, egyesek szerint lehetetlen -, mert a számításoknak nincs olyan alapja, amely ne lenne támadható. „Nem ismert olyan nemzetközileg elfogadott számolási módszer, amelyet megnyugtató módon érvényesíteni lehetne a magyar viszonyokra” – erősítette meg lapunknak Christopher Mattheisen, az MT elnök-vezérigazgatója. A Pannon a tárgyalások lezárásáig nem kívánt az ügyben nyilatkozni.
Annak idején, 1993-ban a Westel 46, a Pannon pedig 50 millió dollárt fizetett a 15 éves koncesszióért, de ebből aligha lehet ma kiindulni. A piac állapotát szinte lehetetlen összehasonlítani a 14 évvel ezelőttivel. A nemzetközi példák sem segítenek sokat, hiszen néhol az állam ingyen meghosszabbította a szerződéseket, máshol viszont igyekeztek minél nagyobb összeg befizetésére rávenni a cégeket. Ebből következően bármilyen ajánlatot tehet első körben a minisztérium, az valamilyen alapon mindenképpen vitatható lesz. Márpedig a cégek üzleti érdeke nem azt diktálja, hogy rögtön „benyeljék” az első körben kért összeget, ha a számolás módját meg lehet kérdőjelezni. Egy, a tárgyalásokhoz közel álló forrásunk szerint a miniszter elvileg tudna olyan ajánlatot adni, amelyet a társaságok hamar elfogadhatnának, de erre nem sok esély mutatkozik. Valószínű, hogy az ingyenesség lehetősége nem merül fel, hiszen az állami tulajdonban lévő frekvenciák olyan korlátos erőforrásnak számítanak, amelyek hasznosítása jó költségvetési bevételekkel kecsegtet. A mobilcégek pénzügyi adatait és a költségvetés állapotát nézve kihagyhatatlan ziccernek látszik a kormányzat számára, hogy megkíséreljen minél magasabb díjat beszedni.
Ugyanakkor nagyon csínján kell bánni a társaságok „fejésével”. Emlékezetes, hogy a harmadik generációs frekvenciák árveréseinél néhány európai állam olyan óriási összegek kifizetésébe kergette bele a cégeket, hogy a teljes iparág évekig tartó válságba került. Azt is szem előtt kell tartania a döntéshozóknak, hogy végső soron a koncessziós díj is csak egy költségelem a mobilcégek befektetéseiben, amelynek meg kell térülnie, leginkább a tarifákon keresztül. A koncessziók elhibázott árazása ezért magas távközlési költségekhez vezethet, ami nem kedvez a versenyképességnek. Egyes országokban egyébként pont azért adták ingyen a frekvenciákat, hogy a szektor felfutását ne gátolja az állam.
LEBEGTETÉS. Az állam elég erős lapokat osztott magának a koncessziós rendszer kialakításánál. Ha nem jön létre megállapodás, akkor végső soron a miniszter megteheti, hogy egyáltalán nem engedélyezi a hosszabbítást. Ebben az esetben a kérdéses sávokat újra értékesíthetik, akár árverést is kiírhatnak. A T-Mobile-nak és a Pannonnak elemi érdeke, hogy náluk maradjon a frekvenciahasználati jog, ezért mindenképpen részt vennének egy ilyen versenyben, ám nem valószínű, hogy idáig fajulna az ügy. Az is eleve kétséges, hogy a két cégnek egyáltalán lenne-e riválisa egy árfelhajtó versenyben. Az NHH azonban mégis lebegteti az újabb pályáztatás lehetőségét, mert ennek során újból megnyílna a lehetőség egy negyedik mobilszolgáltató bekapcsolására is. (Az erre irányuló korábbi pályázati kiírás eredménytelenül zárult). A negyedik szereplő megjelenése gyökeresen ellentétes a jelenlegiek érdekeivel, ezért érzékeny pontnak számít.
Az NHH álláspontja szerint az európai példák azt mutatják, hogy a mobilpiac 120 százalékos penetrációs mutatót is elérhet (sok ügyfélnek több mobilja is van, illetve a laptopoknál is egyre több SIM kártyát használnak), ezért egy új társaság számára Magyarországon is van még majdnem 2 millió megszerezhető előfizetés. A mobilcégek ezzel szemben mégis úgy látják, hogy egy új szereplő mozgástere rendkívül szűk lenne. A koncesszió-hosszabbításról rendezett előzetes megbeszélésen részt vett az egyesülés közben lévő Invitel-Hungarotel csoport, illetve a UPC képviselője is. Jelezték, hogy érdeklődnek a mobilüzlet iránt, ám információink szerint egyelőre nem saját rendszer kiépítésében, hanem inkább a meglévő három hálózat egyikének kibérlésében, azaz úgynevezett virtuális mobilszolgáltatásban (Figyelő, 2006/30. szám) gondolkodnak.
