Belföld

Április közepén nyithat a Zöld Pardon

Építésiengedély-kérelmet adtak be a Zöld Pardon tulajdonosai a Rákóczi híd budai hídfőjénél található területre.

Mint a XI. kerület jegyzője, Horti István a hétfőn tartott háttérbeszélgetésen közölte, összeférhetetlenség miatt egy másik kerületben bírálják el a kérelmet, szerinte leghamarabb április közepén nyílhat meg a szórakozóhely. Horti István elmondta: mivel az érintett terület tulajdonosával, az Öböl XI. Kft.-vel – egy portugál tulajdonban lévő fejlesztő céggel – a XI. kerületnek máshol van közös tulajdona, az önkormányzattól nem várható el az engedélykérelmek ügyében a döntéshozatal. Már felkérték az illetékes kormányhivatalt, hogy jelölje ki az ügyben eljáró önkormányzatot. Mint a jegyző fogalmazott, a szórakozóhely megnyitásához három engedélyt kell megszereznie a Zöld Pardonnak: az építési mellett a rendezvénytartásit, valamint kérniük kell a zajterhelés határértékének megállapítását is. Horti István emlékeztetett arra, hogy az érvényben lévő kerületi szabályozási tervben egy mélygarázs szerepel a helyszínen, ezért csak ideiglenes hasznosításra adható ki engedély.

A megbeszélésen elhangzott, hogy a Zöld Pardon 180 napra kérte az ideiglenes építési engedélyt, a területen színpadot és konténereket kívánnak elhelyezni. A színpad az Infoparknak háttal kapna helyet. A jegyző úgy vélte: a Rákóczi hídnál jobb helyen lesz a Zöld Pardon, mint korábbi helyén, a Petőfi híd budai hídfőjénél volt, hiszen az új helyszínnél a közvetlen közelben nem található lakóépület.

Az MTI kérdésére Horti István elmondta, hogy közlekedésbiztonsági szempontból a helyszín üzemeltetését “jól meg kell szervezni”. A jegyző, aki maga is forgalmasnak nevezte a területet körbevevő utakat, hozzátette: “az eljáró hatóságnak a rendőrséget is be kell vonnia, és a rendőrség vagy megadja a szakhatósági hozzájárulását erre a részre vagy nem”. Megjegyezte: estefelé, amikor a koncertek kezdődnek, már jellemzően kisebb a környéken a forgalom.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik