Gazdaság

Eladó a legendás cseh sörgyár

A nagy múltú cseh sörgyár, a Budejovicky Budvar is azon cégek között szerepel, amelyeknek magánosításáról tervezetet készít a cseh pénzügyminisztérium. A Mlada fronta Dnes napilap értesülése szerint a cég mellett eladná a kormány a CSA légitársaságot, a prágai nemzetközi repülőteret üzemeltető céget, a posta egy részét, valamint a CEZ villamos művek egy részét is.

A legmagasabb árat kínáló pályázónak fogják adni a kiszemelt vagyonrészeket, de tekintettel lesznek néhány fontos stratégiai szempontra is, mondta Ivan Fuksa pénzügyminiszter-helyettes, részletek ismertetése nélkül.

A szóban forgó vállalatok magánosításáról várhatóan nagy viták lesznek Csehországban, a regionális fejlesztéssel foglalkozó miniszter máris jelezte, hogy ellenzi a Budvar privatizációját, mivel az milliárdokat hoz az államkasszának.

A kormány júniusban még cáfolta, hogy el akarja adni a céget, ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy állami cégként jelenleg a sörgyár nem fogadhat külföldi befektetéseket, és ez akadályozza fejlődését. A cseh ipari miniszter februárban a sörfőzde értékét egymilliárd euróra becsülte, és kiállt annak privatizációja mellett. A korábbi kormányok mindegyike határozottan elutasította az utolsó, még tisztán cseh tulajdonban lévő sörgyár magánosítását.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik