Belföld

Hamarosan a rendszámról is megtudhatják, hol lakunk

rendszám (rendszámtábla, )
rendszám (rendszámtábla, )

Ha a kormány támogatja a szakértői javaslatot, hamarosan a járási rendszer alapján lesznek kiosztva az új rendszámtáblák.

A nemzeti fejlesztési miniszter szerint a kormány pozitív döntése esetén, felmenő rendszerben vezethetik be a területi alapú rendszámokat – Németh Lászlóné ezt egy ellenzéki képviselő írásbeli kérdésére válaszolva közölte.

A tárcavezetőt Kolber István, Demokratikus Koalícióhoz tartozó független képviselő kérdezte arról, hogy milyen okai vannak a területi alapú rendszámok bevezetésének. Kolber István szerint ugyanis a tervezett lépés jelentős többletkiadást, rengeteg utánajárást és adminisztrációt hozhat közel 2 millió gépkocsi-tulajdonosnak.

Németh Lászlóné a parlament honlapján olvasható válaszában azt írta: az új járási rendszámok bevezetéséről előkészített szakértői javaslat egy-két hónapon belül kerülhet a kormány elé, a kabinet támogató döntése esetén pedig felmenő rendszerben látják el új típusú rendszámmal a járműveket.

A miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy az Európai Unió több tagállamában hosszú évek óta eredményesen működik a területi rendszám, amelynek előnye, hogy a rendszer alapján a gépjárműhöz azonnal és össze nem téveszthető módon hozzá lehet rendelni aktuális nyilvántartási helyét és üzembentartója lakóhelyét.

Németh Lászlóné szerint, a többek között Ausztriában, Horvátországban, Németországban, Szlovákiában, Szlovéniában és Olaszországban is alkalmazott területi jelölés hozzájárul a rendszámtábla-felismerő rendszerek hatékonyabb működéséhez is. Emellett fontos szerepe lehet még a szmogriadóval és a kijelölt helyekre való behajtással kapcsolatos szabályozás eredményes betartatásában, a helyi lakosok által díjmentesen igénybe vehető fizetős útszakaszok használatának ellenőrzésében, illetve – a Belügyminisztérium előzetes észrevétele szerint – az utazó bűnözők kiszűrésének megkönnyítésében is – érvel válaszában a miniszter.

Schváb Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára augusztus végén jelentette be, hogy még az idén döntés születhet a területi alapú rendszámokról, és amennyiben a bevezetés mellett dönt az illetékes tárca, a műszaki vizsgán egyablakos ügyintézéssel történhet meg a rendszámcsere.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik