Gazdaság

Árfolyamugrással reagált a Mol az OMV-perre

Átmeneti lehet a Mol árfolyamának délelőtti 2,5 százalékos emelkedése – felelte az MTI kérdésére Sarkadi Szabó Kornél, a Cashline Értékpapír vezető elemzője.

Egy spekuláns által vezérelt áremelkedés hajtja fel a Mol árfolyamát, amely a tegnapi 24 790 forintos záróár után kedd délelőtt 25 600 forintig ugrott fel arra a hírre, hogy az osztrák olajipari cég, az OMV pert indított a Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. ellen magyar bíróságok előtt – mondta Sarkadi Szabó Kornél.

A Cashline vezető elemzője úgy véli, hogy a nap második felére a Mol árfolyama, amely 10 óra tájban 2,5-3 százalékkal állt magasabban, visszatérhet a tegnapi záró árához, mivel mind az amerikai határidős indexek, mind az európai olajipari részvények negatív tartományban vannak.

Az OMV azért perelte be a Molt, mert szerinte a magyar cég alapszabálya három ponton is ellentétes a magyar joggal.

Az OMV keddi közleménye szerint az alapszabály következő elemei ellentétesek a magyar jogszabállyal: a magyar állam által tulajdonolt B részvény fenntartása, ami vétójogot biztosít a magyar államnak a Mol alapszabályában szereplő 10 százalékos szavazati korlát eltörlése vonatkozásában; a 10 százalékos szavazati korlát diszkriminatív jellege, tekintettel arra, hogy az nem alkalmazandó a magyar államra; illetve azon alapszabályi korlátozás, amely szerint egyszerre csak korlátozott számú igazgatósági tag hívható vissza.

A közlemény szerint azért indította most az OMV a pert, mert bizonyos jogai elévültek volna az év vége előtt.

Az OMV közölte azt is, hogy kész rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezni, illetve továbbra is keresi a párbeszéd lehetőségét a Mol igazgatóságával.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik