Belföld

MSZP: a szobrok nem sakkbábuk

Lendvai Ildikó attól tart, hogy Károlyi Mihály és József Attila szobra után Nagy Imre szobrát is elmozdítanák.

Miután Károlyi Mihály, az első magyar köztársasági elnök szobrát már “dicstelen módon eltávolították” helyéről és József Attila szobrát is elszállítanák, Kövér László házelnök, megbízott köztársasági elnök most Nagy Imre szobrát mozdítaná el – tudatta Lendvai Ildikó. A szocialista képviselő közleménye szerint még el sem ült a Károlyi- és a József Attila-szobor sorsa miatti vihar, a Fidesz “máris tovább randalírozna történelmi szobraink körül”.

A politikus Kövér László Heti Válasznak adott interjújára hivatkozva közölte, hogy “a szégyenteljes történetnek nincs vége”, mert a házelnök Nagy Imre szobrát is elmozdítaná a Vértanúk teréről. Az Országgyűlés emberi jogi bizottságának tagja úgy véli: a kormányoldal még mindig nem érti: a szobrok és az általuk megörökített történelmi személyiségek nem tologatható sakkfigurák, a történelem sem rendezhető át önkényesen. A szobroknak kijelölt helyük, otthonuk van a városképben, a történelemben és a nemzeti emlékezetben. A Fidesz az állami kitüntetések sorából már törölte a Nagy Imre-díjat, de a szobrát, “ahogy a többit is, békén kell hagynia” – tette hozzá.

Mint korábban megírtuk, a Kossuth téren álló József Attila-szobor egy éven belül a Parlament Duna-parti homlokzata előtt létrehozandó sétányra, jelenlegi helyéhez képest a folyóhoz mintegy 20 méterrel közelebb kerül. Ezt Wachsler Tamás, a Steindl Imre Program vezetője és Vadász György építész, a szobor társtervezője jelentette be.

A József Attila-szobor alkotójának özvegye ragaszkodik ahhoz, hogy a szobor a régi helyén maradjon. Marton Lászlóné, aki a szerzői jog örököse, az erről szóló nyilatkozatot közjegyzőnél letétbe helyezte.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik