A kezdet vége, vagy a vég kezdete? A bécsi Euromoney-konferencia felszólalói azt járták körül, vajon mi jöhet a sikeres közép- és kelet-európai átmenet után. Merthogy térségünk imponálóan teljesített az elmúlt másfél évtizedben – efelől a jelenlévő bankárok, vállalatvezetők és politikusok egyike sem hagyott kétséget. „Ki gondolta volna a rendszerváltás előtt, hogy 2006-ban egy főre vetítve Szlovákia gyártja majd a legtöbb személygépkocsit, Lengyelország pedig a legtöbb plazmatévét?” – tette fel a kérdést Richard Ensor, a Euromoney befektetési csoport ügyvezető igazgatója.
A sikert jelző mutatókból nincs hiány: 2006 végéig mintegy 50 milliárd dollár külföldi működő tőke áramlott a térségbe, a közép- és kelet-európai GDP két és félszer, az export pedig háromszor olyan gyorsan bővült, mint a kontinens nyugati felének megfelelő indikátorai. Az 1995 és 2005 közötti időszakot vizsgálva az UniCredit-csoport elemzése mindehhez azt tette hozzá, hogy Kína után a közép- és kelet-európai térség járult hozzá a leginkább a világkereskedelem – azon belül pedig a 15 „régi” uniós tagállam importjának (lásd a grafikont) – növekedéséhez. Debora Revoltella, a bankcsoport régiónkért felelős vezető közgazdásza szerint ezen időszak alatt a térség megduplázta piaci részesedését a világkereskedelemben. A szédületes ütemben fejlődő Ázsia után itt a legmagasabb a gazdasági növekedés üteme. Az UniCredit egyébként a jövőt tekintve is optimista: folytatódhat az a tendencia, hogy a textiliparban világelső Kínával összehasonlítva a közép- és kelet-európai régió magasabb hozzáadott értékű – például gépipari – termékekkel hódít a Tizenötök piacán és a világkereskedelemben.
Átlagország persze nincs, az összesített mutatók számottevő különbségeket fednek el. Már a konferencia alcíme – A retorika és a valóság szétválasztása – is utalt arra, hogy a ma még biztató számsorok néhány ország esetében kedvezőtlen tendenciákat is elleplezhetnek. A voluntarista politika már eddig is sok kárt okozott a gazdaságnak. Több országban hódít a populizmus, elég a tavalyi budapesti zavargásokra és a néhány környező országban kormányzati pozíciót nyert szélsőséges pártokra utalni. „A Balti-tenger és az Adriai-tenger között alig van stabil kormány” – foglalta össze az egyik felszólaló a politikai valóságot. És ha ehhez hozzávesszük, hogy a makromutatók több országban is romlásnak indultak – majdnem minden panelbeszélgetésben téma volt a kirívóan magas magyar államháztartási hiány -, akkor feltehető a nyugtalanító kérdés: vajon az eddigi fellendülést visszaesés követi majd?
Maya Bhandari, a Lombard Street Research elemzője ugyan 60 százalékos esélyt adott annak a forgatókönyvnek, hogy egy éven belül az egyik régióbeli ország súlyos helyzetbe kerül, de ezzel a véleményével a pénzügyi válság veszélyét latolgató panel résztvevői között egyedül maradt. Nem értett ezzel egyet az IMF közép-európai vezető közgazdásza sem, aki a célkeresztben lévő Magyarországról megállapította: ha eddig nem ment csődbe az ország, akkor ez most már az „igencsak ambiciózus kiigazító csomag” után nem valószínű.
Thomas Laursen amúgy óvott attól, hogy egy ország politikai megítélését összekeverjük a gazdasági teljesítménnyel: a sokszor szélsőségesen konzervatív vagy populista kormánypártok ellenére a lengyel és a szlovák gazdaság továbbra is jól teljesít. És miután többen megfogalmazták, hogy az államháztartás helyzete ad okot a legfőbb aggodalomra, Laursen kontrázott: ő Magyarországért kevésbé, inkább Románia, Bulgária és a Balti-országok miatt aggódik. Hogy miért? Mert a jelenlegi sikerországokban – Romániában például fiskális egyensúly mellett 8 százalékos a gazdasági növekedés – arra kevesen figyelnek, hogy a magánszektor eladósodása nyomán a folyó fizetési mérleg hiánya veszélyesen megnőtt. Utóbbi buborékhoz vezethet, ami legalább akkora veszély, mint a magas költségvetési deficit – vélekedett az IMF vezető közgazdásza.
Magyar esélyek
Kétes hírrel ugyan, de – a kirívó fiskális egyensúly-hiány miatt – Magyarország a Euromoney-konferencián az érdeklődés homlokterébe került. A „magyar” panel résztvevői – Draskovics Tibor kormánybiztos, Hamecz István, a jegybank igazgatója és Peter Svoboda, az Erste alapkezelője – egyetértettek abban, hogy a hatályos magyar kiigazító program sikerrel kecsegtet. Draskovics leszögezte: a kormány az állami szféra minden alrendszerében belekezdett a strukturális reformokba, és gondolkodásmódja átalakult. Hamecz arra hívta fel a figyelmet, hogy a gazdaság potenciális növekedési üteme lassul, és ez – miközben rövidtávon ő is optimista – a távoli jövőbe tolhatja ki a felzárkózást. A panel minden szereplője úgy látta, hogy jelenleg nem érdemes az euró bevezetési céldátumot meghatározni (előbb helyre kell állítani a hitelességet), jóllehet korábban Kovács Álmos, a pénzügyi tárca államtitkára felszólalásában a 2011-et jelölte meg, mint az első – elvileg – lehetséges időpontot.
