Belföld

Levelet írt a Mazsihisz Orbánnak

Alternatív javaslattal állt elő a szervezet.

A józsefvárosi Sorsok Háza helyett a magyar-zsidó együttélést bemutató intézményt hozna létre a Mazsihisz – derül ki a szervezet vezetőség által Orbán Viktor kormányfőnek írt levélből, amelyet a kormányzati portál tett közzé.

Szimbiózis és közös értékek

A Heisler András elnök, Tordai Péter, a Budapesti Zsidó Hitközségek elnöke és Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató által jegyzett levél szerint a zsidó közösség aggodalommal tekint a Sorsok Háza megvalósulására, helyette egy olyan intézmény megvalósítását javasolják, ahol a magyar-zsidó együttélést, a magyar és a zsidó kultúra szimbiózisát, a közösen létrehozott értékeket mutatnák be.

Egy ilyen intézmény és a Páva utcai Holokauszt Emlékközpont kettőse nemcsak a világégés tragédiáját, hanem azt is képes lenne bemutatni, milyen értékek jöttek létre a magyar nemzet számára, s milyen értékeket adott egymásnak a magyarság és zsidóság – fogalmaztak.

Jelezték: hasonló regionális intézmény létrehozásán dolgoznak például Gyöngyösön is.

Mint írták, a holokauszt emlékévvel összefüggő kormányprogramban szerepel a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga felújítása, s abban méltón helyen lenne az Együttélés Házának. Ez lehetne a módszertani és oktatási központja egy országos hálózatban működő Együttélés Házak rendszerének – tették hozzá.

Párbeszéd a német emlékműről

A Mazsihisz kitért arra is: a józsefvárosi projekt elhagyása jelentős megtakarítással járna, amiből a Páva utcai központ technikai felújítása mellett az Együttélés Házára is jutna forrás.

A levélben azt is jelezték, hogy párbeszédet szeretnének kezdeményezni a Szabadság térre tervezett német megszállási emlékműről is, mert álláspontjuk szerint a szobor által közvetített üzenet árt Magyarországnak. Megjegyezték, hogy az aggályokat megerősíti a Magyar Tudományos Akadémia egységes állásfoglalása és a német kisebbség véleménye is. A szervezet segítségét ajánlotta a miniszterelnöknek a külföldön és belföldön generálódott viták lezárásában.

Mint ahogy arról beszámoltunk, a Mazsihisz közgyűlése vasárnap döntött úgy, hogy egyelőre nem vesz részt a holokauszt-emlékév kormányzati programjain. Arra kérték Magyarország miniszterelnökét, állítsa le a Szabadság térre tervezett német megszállási emlékmű felállítását, állítsa le a józsefvárosi Sorsok Háza-projektet és “közéleti-szakmai megnyilvánulásai miatt” váltsa le a Veritas kutatóintézet éléről Szakály Sándort.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hétfőn sajnálatát fejezte ki a döntés miatt. A miniszter szerint a Mazsihisz által felvetett kérdések figyelmet érdemelnek, de a bojkott, a párbeszédtől való elzárkózás rövid távú gondolkodásmódra vall.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik