Gazdaság

Fapados mobil

A félmillió forintosra tervezett indiai kisautó az internetre terelheti a fejlett piacok autókereskedelmét, lenyomva az árakat.

Mindössze 1800 euró, azaz szűk félmillió forint a tervezett gyári ára annak a „diszkonttípusnak”, amelyet a Magyarországon sem ismeretlen indiai Tata-konszern autóipari vállalata készül piacra dobni jövőre (Figyelő, 2007/20. szám). A cég vadonatúj technológiával tervezi gyártani a Suzuki Marutihoz hasonló méretű „fapados kisautót”. Hagyományos gyártási módszerekkel ugyanis szinte lehetetlen manapság a kor követelményeivel valamelyest is lépést tartó kocsit 2,0–2,5 ezer dollárnál kisebb önköltségi áron előállítani. „Olyant biztosan nem, amelyik teljesíti az EU igényes biztonsági- és károsanyag-kibocsátási előírásait” – állítja Vadas Tamás, Jaguar- és Land Rover-importőr, aki a kilencvenes években maga is tárgyalt indiai járművek behozataláról.


A rárakódó költségekkel és adókkal együtt persze a fenti összegnek több mint háromszorosa, mintegy 1,6 millió forint lenne a kocsi fogyasztói ára. A magyar piacon jelenleg az 1,8 millió forintos Chevrolet Spark és a lényegében ugyanennyibe kerülő akciós Kia Picanto Base a két legolcsóbb típus, tehát ahhoz, hogy az „indiai csoda” elegendően vonzó legyen, tovább kell faragni az árból. Ez azért lehetséges, mert az értékesítésben vannak még tartalékok.



Fapados mobil 1

Az autókereskedelemben ökölszabály, hogy az önköltség a gépkocsi fogyasztói árának mintegy 40 százaléka. A kis- és nagykereskedelmi jutalék együtt 20–25 százalék, 5 százalék pedig a marketingkiadás. A különbözetet a forgalmi és a regisztrációs adó, az illeték és az egyéb közterhek viszi el.


Vadas Tamás szerint hamarosan a kereskedelmi kiadásokon is elkezdenek spórolni a gyártók, a következő 5–8 évben radikális fordulat várható. Az internetes repülőjegy-eladáshoz hasonlóan az olcsóbb tömegautók értékesítése áttevődik a világhálóra. A neten már most is jelen van valamennyi autómárka és típus. A honlapokon a vevő a színt, a kárpitot is kiválaszthatja, és a kívánt kivitelben megtekintheti a kocsit. Elvben a bankkártyájával közvetlenül a gyárnak is fizethetne, s a regionális raktárból ugyanúgy néhány napon belül megkaphatná házhoz szállítva a kocsiját, mintha márkakereskedésből rendelne. A jelenlegi bonyolult értékesítési rendszer költségeit megspórolva így akár 20 százalékkal is olcsóbbá válhatna az autó. Határozottan élénkíthetné az eladásokat, ha például a legolcsóbb kocsi itthon megint 1,5 millió forintnál kevesebbe kerülne.


A jelek szerint az értékesítési forradalomra már nem is kell 5 évig várni. Az egyik, most indult internetes piactéren (www.ujauto.hu) néhány napja már lehet akár a szalonárak alatt is vadonatúj autót vásárolni. Egyelőre csak a márkakereskedőktől begyűjtve árulja a piactér a „beragadt” raktárkészleteket, de a gyárak figyelik a forgalmat, így csak idő kérdése, mikor kezdik el a közvetlen internetes értékesítést.

Ragadós recept

Az indiai Tata gyár januárban rukkol majd ki a világ legolcsóbb autójával. Az 1800 euróért kínált típus értékesítése azonban csak 2008 harmadik negyedévétől kezdődhetne. Mint Ravi Kant kereskedelmi igazgató a Financial Timesnak elmondta, a 600 köbcentis kocsi a 2008-as új delhi autószalonon debütál majd. A modell négyajtós lesz, egy nyugat-bengáli üzemben gyártják majd, két-három év múlva már évi 250 ezres darabszámban. Ha a Tata exportra szánja el magát, akkor megfeleltetik a modellt az unióban kötelező biztonsági és környezetvédelmi előírásoknak, de ez emelni fogja az árat. Az ötlet nem egyedülálló: a Toyota, a General Motors és a Ford is készül fapados autókat gyártani a távol-keleti piacokra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik