Gazdaság

Mohácsnál már schengeni a határ

Átadták a mintegy 3 milliárd forintból épült, a schengeni követelményeknek megfelelő határkikötőt Mohácson.

Kende Gábor, a Közlekedésfejlesztési Integrált Közreműködő Szervezet igazgatója az avató ünnepségen elmondta: a határkikötő Magyarország legnagyobb, Schengen Alapból finanszírozott fejlesztése, amelynek révén biztosítható az Európai Unióba délről, vízi úton érkező teljes áruforgalom ellenőrzése és vámolása.

A kétszintes főépületben a Határőrség, a Vám- és Pénzügyőrség, a vízi rendészet irodái kaptak helyet, a körpanorámás torony pedig a dunai hajóforgalom figyelésére szolgál.

Az utóbbi érdekessége, hogy alatta egy ma is használatos téglagyári iparvágány vezet át, alapját ennek megfelelően kellett kialakítani.

A legkomolyabb feladatot a mintegy 340 méter hosszú kikötő vízoldali létesítményeinek kialakítása jelentette. Ebből 190 méter osztott rézsűs, amelyhez két, a határforgalom ellenőrzésére és kishajók kikötésére szolgáló úszóműves kikötőhely tartozik. A másik rész a mintegy 150 méter hosszú, függőleges partfal.

Az utóbbi előnye, hogy amíg a rézsűs partfalnál a kikötést befolyásolja a vízállás, az új szakaszon a hajók már ettől függetlenül biztonságosan ki tudnak kötni. Ez azért is fontos, mert a vízi járművek határforgalmi ellenőrzése eddig a városközpont közelében, a vízállás függvényében használható úszóműves kikötőhelyen történt. A személyszállítás a jövőben is ott folyik majd, a teherforgalom azonban az új határkikötőre tevődik át.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik