Martin Bartenstein miniszter az osztrák olajipari vállalat, az OMV – a Mol és a magyar kormány által egyaránt elutasított – felvásárlási szándékával kapcsolatban a Financial Times Deutschland (FTD) című lapnak nyilatkozva kijelentette: Ausztria azt javasolja a magyar kormánynak, hogy vásárolja meg a magyar vállalat részvényeinek 25 százalékát plusz 1 részvényt, ami úgynevezett blokkoló kisebbségi részesedést garantálhatna a magyar hatóságok számára. Bartenstein szerint ezzel a magyar kormány politikailag biztosíthatná, hogy ne kerülhessen sor a Mol-nak az OMV által történő átvételére, hanem ehelyett – mint fogalmazott – „egyenlő partnerek közötti összeolvadás” valósulna meg.
Fenyegető Gazprom
A magyar kormány – hangoztatta az osztrák miniszter – a Molt „stratégiai vagyonnak” tekinti. „Ha ezt valóban komolyan gondolja, abban az esetben egy ilyen blokkoló kisebbségi részesedés megvásárlása logikus lenne” – tette hozzá Bartenstein. A nyilvánosságra került interjúrészletek szerint a gazdasági miniszter azzal vádolta Magyarországot, hogy „jogi és eljárástechnikai trükkökkel” igyekszik megtorpedózni az OMV terveit.
Bartenstein – mint ismertté vált – újólag figyelmeztetett a nagy nyugat-európai energiaóriások vagy az államilag irányított orosz Gazprom konszern „fenyegető felvásárlásaira” abban az esetben, ha az „OMV-Mol-összeolvadás” meghiúsul. „Jobbról és balról már a nagyok leselkednek” – tette hozzá. A miniszter – mint az interjúból kitűnt – „különösen megütközést keltőnek találná, ha a Mol elnök-vezérigazgatója, Hernádi Zsolt úgy gondolná, hogy egy partneri viszonynak a Gazprommal több értelme lenne, mint az OMV-val”.
Támogató részvénytulajdonosok
Randel Freeman, a Centaurus Capital befektetési cég igazgatója levelet juttatott el a Mol vezetőségéhez, amelyben rámutatott: a javasolt 32 ezer forintos részvényenkénti OMV ajánlat megfelelően kedvező. Egyben felszólította a cégvezetést, hogy álljon le minden olyan lépéssel, ami alááshatná az OMV-vel való kapcsolat szorosabbra fűzését, ami – Freeman szerint – a részvényesek és a Mol érdekét is szolgálja. A Centaurus Capital részesedése a Mol-ban meghaladja a 100 millió eurót.
Szombaton az OMV-ben és a Mol-ban egyaránt 5 százaléknál kisebb részesedéssel rendelkező Templeton Asset Management Ltd elnöke, Mark Mobius bejelentette, hogy támogatja a két cég egyesülését.
