A részvénypiac forgalma megközelítette a 40 milliárd forintot, a vezető részvények árfolyama erősödött az előző kereskedési napi záró árakhoz képest.
A piaci várakozásoknak megfelelően erősödött a BUX szerdán, a FED 50 bázispontos keddi kamatvágását követően mind a régiós, mind a nyugat-európai piacok pluszban zártak.
Tapaszti Attila, a Takarékbank elemzője elmondta, hogy az átlagos forgalom melletti emelkedés mögött az eddig ideges befektetők megnyugvása áll a FED döntésével összhangban. Hozzátette, hogy az amerikai kamatvágás pozitív hatása rövidtávon egyértelmű, a következő napokban biztos, hogy kitart, ám közép- és hosszú távon véleménye szerint összetettebb a helyzet. Közép távon kockázatosnak nevezte az elemző, ha a FED likviditásnövelő kamatvágása ellenére sem javul az amerikai helyzet és mégis recesszió következik, ami megrázhatja a tőzsdéket. Hosszú távon azonban a világgazdaság stabilnak tűnik – tette hozzá Tapaszti Attila.
A nap nyertese az OTP volt, mintegy 3 százalékos emelkedésével és 24 milliárd forintot megközelítő forgalmával, hasonlóan a nemzetközi piacokhoz, ahol szintén jelentősen erősödtek a bankpapírok. A Mol drágulását az olajárak emelkedése is segítette – jegyezte meg az elemző.
A Mol árfolyama 575 forinttal, 2,21 százalékkal 26 580 forintra nőtt, forgalma 9,8 milliárd forint volt. Az OTP részvényei 271 forinttal, 2,99 százalékkal 9321 forintra drágultak, 23,8 milliárd forintos forgalomban.
A Richter ára 195 forinttal, 0,53 százalékkal 37 295 forintra emelkedett, a papírok forgalma 1,7 milliárd forintot tett ki. Szektortársa, az Egis 278 millió forintos forgalomban 230 forinttal, 1,02 százalékkal 22 850 forintra erősödött. A Magyar Telekom részvényei 706 millió forintos forgalomban 15 forinttal, 1,58 százalékkal 965 forintra erősödtek.
